Egy 19 és egy 20 éves férfi meghalt.
Megöltek két fiatal férfit a vajdasági Újvidék melletti Futak településen egy általános iskola előtt pénteken - írja az MTI.
Zoran Krulj, az újvidéki sürgősségi szolgálat szóvivője elmondta: a rendőrséghez éjfél után 17 perccel érkezett a bejelentés a lövöldözésről. A helyszínen egy eszméletlen fiatalembert találtak, akit fejlövéssel, súlyos állapotban szállítottak az intenzív osztályra.
A 20 éves férfi sebesülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházban meghalt.
A következő hívás éjfél után 51 perccel érkezett, miután a rendőrök egy másik, 19 éves fiatalembert találtak a helyszínen. A mentősök már nem tudtak segíteni rajta, csak a halál beálltát tudták megállapítani - tette hozzá a szóvivő.
A belügyi szervek széles körű rendőri akciót indítottak, egész Futakot lezárták, valamint az összes újvidéki kijáratot, és a Blic című napilap a rendőrségtől úgy tudja, hogy őrizetbe vettek négy gyanúsítottat: egy 23, egy 24, egy 21 és egy 26 éves férfit.
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Vérfagyasztó gyilkosság: Agyonlőttek egy hároméves gyermeket az utcán A kisfiú azonnal szörnyethalt.
- Újabb bajban Trump: egy bíró elvenné a cégeit, és csődgondnokot küld rá Ez a hét sem múlt el Donald Trump elleni vádemelés nélkül, most céges csalást követett el a manhattani ügyészség szerint.
- Rémséges dolgot művelt ez a tiszanánai férfi, elfogatóparancsot adtak ki ellene A Nógrád vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
- (18+) Fegyveres banda rabolt el hét tinit, kegyetlen módon végezték ki őket Borzalmas videót küldtek a gyerekek szüleinek, majd megölték őket.