Visszavitték a gyilkosság helyszínére T. Róbertet - Volt munkáltatója válaszolt egy kérdésünkre
Sajtóhírek szerint bántalmazta, majd megszurkálta áldozatát az angyalföldi gyilkosság feltételezett elkövetője - a Naphire.hu információi szerint azonban ez így nem igaz, egyelőre nem lehet pontosan tudni, a férfi mivel követte el szörnyű tettét. T. Róbertet visszavitték a gyilkosság helyszínére, a férfi utolsó munkahelyéről pedig válasz érkezett egy kérdésünkre.
2023 július 13-án éjjel Budapesten, egy Véső utcai lakásban holtan találtak egy fiatal nőt, M. Petrát. A rendőrséget a feltételezett elkövető, T. Róbert értesíthette, aki ezt követően napokra eltűnt. Utána hajtóvadászatot indítottak, végül öt nappal később a Római-parton fogták el. A rendőrség tájékoztatása szerint a 35 éves férfi részletes beismerő vallomást tett.
A Naphire.hu úgy értesült, a férfit még aznap visszavitték a bűncselekmény helyszínére, ahol egy életnagyságú babán kellett megmutatnia, mi mindent tett az ominózus napon az áldozatával. Sőt, ezt követően a Római-partra és a Dunán átívelő vasúti hídra is kivitték a nyomozók, így azt is megmutathatta, hol bújkált és hol akart öngyilkos lenni.
Bár a gyilkossággal kapcsolatban a sajtóhírek arról szólnak, a férfi előbb megverte, majd megszurkálta a párját, a Naphire.hu informátora szerint ez így nem igaz. Sőt, egyelőre konkrét késről sem lehet beszélni az ügyben, azaz egyelőre nem lehet tudni, mivel követte a bűncselekményt, vagy hol lehet az eszköz. Ezzel kapcsolatban lapunk megkereste a férfi ügyvédjét, Dr. Somos Zoltánt.

“Erről most nem szeretnék beszélni” - mondta a Naphire.hu-nak, de nem cáfolta, igaz, nem is erősítette meg az információinkat. “Gyakorlatilag itt a motívum a legfontosabb dolog, amit vizsgálni kell. Mert az, hogy ki az elkövető, az nem kérdés” - folytatta, majd emlékeztetett. “Önfeljelentést tett még aznap, felhívta a 112-t és elmondta a nevét, hol található ez, és mindent elmondott” - tette hozzá.
A Blikk hétvégi híre szerint T. Róbertnek anyagi gondjai voltak, hiszen néhány hónapja kirúgták a kormányzati szervtől, ahol dolgozott. A Naphire.hu pénteken küldte el kérdéseit a férfi korábbi munkáltatójának, hétfőn egy rövid választ kaptunk. “T. Róbert Dániel munkajogviszonya a KIFÜ-ben 2023. április 30-án szűnt meg. Az Ön által említett ügyben feltett további kérdéseire tájékoztatást nem áll módunkban adni” - közölte a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség Kommunikációs és Marketing Irodája.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, hogy tisztázzuk, valóban igazak-e azok a hírek, hogy megszurkálta áldozatát a férfi, és hogy egyelőre a kés nem került elő, ám csak annyit írtak: “a közleményünkön túl bővebb felvilágosítást nem kívánunk adni.”
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Undorító dologra kényszerítette kisunokáját ez a magyar férfi A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a fia által nevelt kiskorú sértett felé.
- Már betörni jár a Mikulás? Furcsa esetről számolt be a rendőrség Mint kiderült, nem a Télapó volt a ludas, az elkövetőt elfogták.
- Figyelem: ellepik az országot a rendőrök Bárki nagy bajba kerülhet, ha ezeket a szabályokat nem tartja be.
- Zebrán gázolt el két nőt a BMW-s Solymáron - most fogták el Mindkét nő súlyos sérülésekkel került kórházba az esetet követően.