Hirdetés

Veszélyben a gyerekek, súlyos tüneteket okozhat két vírus kombinációja

Garai Kitti portré Garai Kitti

A Pediatrics című folyóiratban megjelent tanulmány szerint kétszer nagyobb valószínűséggel jelentkezhetnek súlyos tünetek azoknál az öt év alatti gyerekeknél, akik egyidőben kapják el a koronavírust és más légúti betegséget. 

A légutakat megtámadó RSV-fertőzés, az influenza és a SARS-CoV-2-vírus miatt megteltek a gyerekkórházak az Egyesült Államokban. A Kaliforniában élő Silva óvodáskorú ikrei egyszerre kapták el a koronavírust és egy másik légzőszervi megbetegedést kiváltó kórokozót, az RSV-t. A két kisfiún súlyos tünetek jelentkeztek: légszomjjal küzdöttek, köhögtek, fáradtak voltak, egyikük négy napig 41 Celsius-fokos lázzal feküdt. Gyógyulásuk óta minden egyes megfázáskor asztmás rohamokkal küzdenek, heves köhögési rohamok törnek rájuk, amihez olykor-olykor hányás is társul - mesélte Silva.

A HáziPatika cikke szerint az RSV fertőzés főleg a két évnél kisebb gyerekeknél gyakori. Az első években a kicsik 95 százaléka esik át rajta, ez okozza a gyermekkori hörgőcskegyulladások 80 százalékát, illetve az összes alsólégúti fertőzés 20-45 százalékát. A fertőzés náthaszerű tüneteket okoz, leginkább orrfolyással, köhögéssel küzdenek az érintettek. Utóbbi az újszülötteknél nagyon jellegzetes, ők ugyanis normális körülmények között nem szoktak köhögni.

A lap beszámolt részletesen a tanulmányról is. Mint írták: 4372 olyan kisgyermek adatait vették alapul az Egyesült Államokban, akik koronavírus-fertőzéssel kerültek kórházba. Azok közül, akiket más légúti vírusokra is teszteltek, 21 százaléknál igazolták más kórokozó jelenlétét. A kutatók szerint a Covid terjedésének első évében ritkán detektáltak egyéb légúti vírusokat a koronavírus-fertőzéssel egy időben, azonban a delta-variáns terjedésekor érzékelhetően emelkedni kezdett az RSV-s, a rhinovírusos és az enterovírusos átfedéses esetek száma.

Az adatokból az is kiderült, hogy az érintett, 5 évesnél fiatalabb gyerekek nagyobb valószínűséggel szorultak oxigénellátásra és kerültek intenzív osztályra. Mivel a koronavírus gyulladáskeltő hatású, így gyengíti az immunrendszert, vagyis azt az immunválaszt is, amit egy szimultán vírusfertőzésre adhat. Az 5 évesnél idősebb gyerekek körében viszont a kutatók nem találtak ilyen jellegű összefüggést.

Korábban a Naphíre arról is beszámolt, hogy a WHO legutóbbi ajánlása szerint kevesebb napot kell házi karanténban tölteni koronavírus-fertőzés esetén. A Világszervezet eddig azt tanácsolta, hogy a tüneteket is produkáló betegek 13 napra szigeteljék el magukat a külvilágtól, a tünetmentes fertőzöttek számára pedig tíz napot javasoltak. Ezzel szemben most azt ajánlják, hogy a fertőzöttek tíz napig vonuljanak karanténba, ha vannak tüneteik, ám tünetmentesség esetén akár öt napig is elegendő otthon maradni. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés