Hirdetés

Fogyatékos gyerekeket bántalmazott Bese Gergő cimborája, kirúgták

Nap Híre portré Nap Híre

Kirúgták a sérült gyerekeket bántalmazó dunavecsei igazgatót. 

Menesztették a dunavecsei Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium (EGYMI) igazgatóját, L. M.-et. A volt igazgatóval szemben július óta folyik eljárás, mert több, az iskolában tanuló, értelmileg sérült gyereket bántalmazhatott – írja az Index

Az egykori igazgató egy hónappal ezelőtt vette át a megbízólevelét a Belügyminisztériumtól, amellyel 2029-ig meg lett volna hosszabítva a tisztsége az iskolában. Bár kezdetben az üzemeltető Kiskőrösi Tankerületi Központ támogatta az igazgatót, a rendőrség eljárásának befejezte után viszont a Magyar Narancs megkeresésére már azt közölték, hogy L. M.-et kirúgták. 

Az igazgató ellen az egyik bántalmazott gyermek gyámja – aki az illetékes gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársa – tett feljelentést. Eredetileg kiskorú veszélyeztetésének gyanújával indult az eljárás, ám hamar átfordult közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette utáni nyomozásba.

A sértettek 7 és 16 év közti gyerekek voltak, akiket a szüleik, nevelőszüleik, pedagógusaik és gyámjaik mellett hallgattak ki. Minden érintett L. M.-et nevezte meg mint elkövetőt. Eredetileg csak három áldozatról volt szó, az elmúlt hetekben azonban már öten álltak elő hasonló történetekkel. Az eltávolított igazgató egyébként a botrányba keveredett Bese Gergő jó barátja volt, a papnak köszönhetően vált a dunavecsei katolikus közösség világi elnökévé.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés