Elhunyt Jánki József, a debreceni önkormányzat DK-s képviselője. A politikus 58 éves volt.
A politikus eredeti képzettsége karosszérialakatos volt és egy ideig dolgozott is szakmájában. 2002-ben lett a debreceni Thaly Kálmán Utcai Óvoda munkatársa, ahol belépése óta a munkahelyi közösség megbecsült tagjaként mint technikai dolgozó tevékenykedett. Jánki József a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Magyar Szolidaritás Mozgalom jelöltjeként 2019. október 13-án kompenzációs listáról jutott be a debreceni közgyűlésbe - írta a debreceni önkormányzat közleményében.
Kiemelték továbbá azt is, hogy Jánki önkormányzati képviselőként tagja volt az egészségügyi és szociális bizottságának, valamint az ifjúsági és sportbizottságnak is.
A közgyűlés ülésein nagy szociális érzékenységről tanúságot téve rendszeresen tolmácsolta a város lakóinak kérdéseit, észrevételeit, s szorgalmazta a mindennapi életüket érintő problémák megoldását
- közölték, majd a közleményt azzal zárták, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata vigasztalódást kíván a politikus családjának.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy bejelentést tett Szijjártó Péter, ez minden magyart érinteni fog Biztonságban van Magyarország gázellátása.
- Hősies életmentés Dunaharasztiban, egy másfél éves kislány menekült meg a hőgutától A kislány édesanyja nem tudta kinyitni az autó ajtaját, így a rendőrök segítségét kérte.
- Teljesen megváltozik a közlekedés a fővárosban, erre figyeljen! Pályakarbantartást fognak végezni egyes fővárosi vonalakon.
- Döbbenetes, mit művelt ma a forint Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.