Meghalt 86 éves korában Martti Ahtisaari, Finnország korábbi elnöke, a nemzetközi konfliktusok megoldása érdekében végzett munkájáért 2008-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett globális békeközvetítő - jelentette be hétfőn az Ahtisaari által alapított Válságkezelési Kezdeményezés - Martti Ahtisaari Békealapítvány.
Az erőszakos konfliktusok megelőzésére és megoldására általa létrehozott alapítvány közleménye szerint, a szervezet "mélyen megrendült alapítója és igazgatótanácsi elnöke elvesztése miatt". Két évvel ezelőtt, 2021-ben jelentették be, hogy Ahtisaari előrehaladott Alzheimer-kórban szenved - írja az MTI.
A politikus legjelentősebb eredményei közé tartozik, hogy segített elérni a békemegállapodásokat Szerbia koszovói kivonulásával kapcsolatban az 1990-es évek végén, Namíbia függetlenségi törekvésével kapcsolatban az 1980-as években, valamint az indonéziai Aceh tartomány autonómiájával kapcsolatban 2005-ben. Az 1990-es évek végén részt vett az észak-írországi békefolyamatban is, és megbízást kapott az IRA terrorista csoport lefegyverzési folyamatának nyomon követésére.
A norvég Nobel-békedíjbizottság 2008 októberében a békedíj odaítélésékor kiemelte, hogy Ahtisaari "a nemzetközi konfliktusok megoldása érdekében több kontinensen és több mint három évtizeden keresztül tett fontos erőfeszítéseket".
A politikus hat éven át - 1994-től 2000-ig - volt Finnország elnöke. A 2000 januári elnökválasztáson nem indult, hogy másodszor is államfő legyen. Ezután több nemzetközi pozíciót is felajánlottak neki, a többi között az ENSZ menekültügyi ügynökségénél, de ehelyett úgy döntött, hogy saját irodát nyit Helsinkiben, amely a nemzetközi válságok közvetítésére összpontosít. Ekkor alapította meg a helsinki székhelyű Válságkezelési Kezdeményezést.
Kapcsolódó cikkek
- Nincsenek szavak: brutális pusztítást végeznek az orosz katonák a donyecki régióban Az orosz hadsereg elfoglalta Zorjane Perse és Zolota Niva települést a donyecki régióban - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
- "Függőséget okoz a TikTok" - brutális pert indítottak az amerikai államok a népszerű alkalmazás ellen Több mint egy tucat állam és Washington kedden pert indított a TikTok ellen, azt állítva, hogy a népszerű rövid formátumú videóalkalmazás károsítja a fiatalok mentális egészségét, mivel úgy tervezte meg a platformját, hogy az függőséget okozzon a gyerekek számára.
- Az amerikai elnökválasztási kampány hajrájában épp összeomlik a New York-i demokrata városvezetés Miközben Kamala Harris és Donald Trump fej-fej melletti küzdelmet folytat a Fehér Házért a november 5-i elnökválasztás előtt, súlyos bűncselekményekkel vádolják New York demokrata polgármesterét.
- Teljesen kikészült a meteorológus, élő adásban sírta el magát a Florida felé közelítő hurrikán miatt Élő adásban elsírta magát az NBC meteorológusa a Florida felé közeledő Milton hurrikán miatt.