Egy nyugdíjas szemorvosnak ütközött neki Gwyneth Paltrow egy sípályán. A sztár cserben hagyta a megsérült orvost.
![Gwyneth Paltrow a bíróságon](https://storage.googleapis.com/naphire/gwyneth-paltrow-mti-ap.inbox800x450.jpg)
Még 2016-ban ütközött neki Gwyneth Paltrow egy nyugdíjas orvosnak, Terry Sandersonnak, aki ráadásul állítólag cserben is hagyta a férfit.
Az eset most a bíróságra került, és az első tárgyalási napon elhangzott, hogy a férfi korábban kirobbanó energiával rendelkezett, ám állapota a baleset után hirtelen és sokat romlott. A Deer Valley üdülőhelyen történt incidens után Sanders az eszméletét vesztette, agyrázkódást szenvedett és négy bordája is eltört.
A 76 éves Sanderson állítása szerint a hollywoodi színésznő okozta az ütközést. 300 000 dollár kártérítést követel a férfi. Paltrow azonban ellenkeresetet nyújtott be, hiszen szerint a férfi okozta a balesetet. Paltrow szimbolikus 1 dolláros kártérítést jelölt meg.
A színésznő és a gyermekei még a héten tanúskodhatnak, írja a BBC.
Sanderson egyébként eredetileg 3,1 millió dolláros keresetet nyújtott be, de azt elutasították.
A szerdai tárgyalási napon egy szakértő neuroradiológus, Dr. Gibby azt mondta a bíróságon, hogy a férfi sérülései alapján nem az orvos, hanem Paltrow okozhatta a balesetet.
Paltrow ügyvédei viszont azzal érvelnek, hogy Sanderson okolható a balesetért, és hogy az ütközés előtt már számos egészségügyi problémája volt, beleértve a szélütésből adódó látás- és halláskárosodást; agyi rendellenesség, amely túlzott folyadékfelhalmozódást okozott; és időnként depresszióval is küzdött szerintük a férfi. Gibby azonban ezt visszautasította és azt mondta, az állapotromlása egyértelműen a balesethez köthető, nem pedig a már meglévő egészségügyi problémái idézték ezt elő. Ezzel egy másik szakember, Dr. Sam Goldstein neuropszichológus is egyetértett.
A BBC beszámolója szerint Gwyneth Paltrow csendben ülte végig a tárgyalást.
A színésznő ügyvédei hangot adtak annak, hogy az újságírók annyira hevesen és erőszakosan próbálnak minél jobb és közeli képeket készíteni a hollywoodi sztárról, hogy a fotósok viselkedésükkel a bíróság méltóságát is megsértették.
Kent Holmberg bíró elismerte, hogy ez valóban problematikus, és kilátásba helyezte az újságírók kitiltását a tárgyalóteremből.
A tárgyalási sorozat várhatóan még legalább hat napon át tart.
Kapcsolódó cikkek
- Soha nem látott videón Snoop Dogg: így vitte az olimpiai lángot Snoop Dogg megtisztelő szerepet kapott a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, ugyanis ő lehet az, aki az olimpiai lángot az utolsó szakaszon viszi.
- Egyre több jel utal arra, hogy Curtis és Judit szakított egymással Curtis és kedvese, Barnai Judit egy ideje nem jelentek meg együtt nyilvánosan, szakításukat eddig nem erősítették meg, viszont egy kicsit árulkodó, amit a rapper a közösségi oldalon írt legutóbb.
- Döbbenetes fotón a 85 éves Terence Hill A színész hiába 85 éves, még mindig remek formában van.
- Elon Musk nagyon verekedni akar Mark Zuckerberggel Elon Musk azt mondta, hogy "bármikor, bárhol, bármilyen szabályok között" harcolna Mark Zuckerberggel. A milliárdos üzletember nagyjából egy évvel azután jelentette ezt ki, hogy a ketrecharc tervük meghiúsult.