Bombaként robbant a hír tavaly augusztusban, hogy Kulcsár Edina várandós. Mint ismert, az egykori szépségkirálynő a Dancing with the Stars próbáján lett rosszul, így orvoshoz kellett mennie. Ekkor derült ki, hogy úton van G.w.M-mel közös gyermeke. Később aztán az is kiderült, hogy Edina kislányt hord a szíve alatt.
"A legjobb dolgok a legváratlanabb helyzetekben kopogtatnak be hozzánk” – mondta korábban a kismama. Most azonban már sokan gyanakodni kezdtek, ugyanis a a bejelentés óta már kilenc hónap telt el - írja a Blikk, hozzátéve, hogy egy kismama általában a terhesség első heteiben még nem tudja, hogy gyermeket vár, joggal vetődik fel a kérdés: vajon megszületett már a baba?

Egyelőre még nem történt meg a nagy bejelentés, sőt a mindenórás Kulcsár Edina többet is posztolt a napokban az Instagram-oldalára, még egy nyereményjáték is futott nála. Azonban az is lehetséges, hogy már megszületett a kicsi, csak még nem jelentették be. Mindesetre a Redditen többen is találgatásokba kezdtek, volt aki megjegyezte, hogy a szépségkirálynő első gyermeke érkezését is később jelentette be.
A kislányt egyébként Amarának fogják hívni. "A neve fantasztikus. Maga a csoda, és szerintünk nagyon különleges. Olyan, hogy tudod, ő G.w.M és K. E. kislánya" - írta korábban a kismama, aki arról is beszélt, hogy nem fél a szüléstől, hiszen a fájdalom végén egy csodás állapot várja. Egy másik alkalommal pedig azt is megjegyezte, hogy ez a terhessége a legmegterhelőbb eddig.
Kapcsolódó cikkek
- Hoppá! Gáspár Virág elárulta, mikor jön a baba Nemrég ért haza franciaországi tanulmányi útjáról, és szerelmes - nem csoda tehát, ha sokakat érdekel, tervezi-e a családalapítást.
- Dúl a szerelem: Csuti ezt üzente párjának Szabó András az elmúlt év végén jött össze Biankával, és úgy tűnik, a harmónia azóta is töretlen kettejük között.
- Fordulat az állatkínzással vádolt Dolly ügyében: kizárták az egyesületből Az énekesnő korábban azt állította, hogy a gyöngyösi háznál borzasztó körülmények között élő kutyákhoz semmi köze nem volt, ám most kiderült, hogy a több sztárt is tagjai között tudó állatvédő egyesület már tavaly kizárta őt.
- Csodálatos hírt közölt Gálvölgyi János felesége A színművész már otthon lábadozik, és most kiderült, hogy már nincs sok ok az aggodalomra, ugyanis egyre jobban érzi magát. Sőt, már a kórházban növesztett szakállával is megbarátkozott.