Az akác pár éve kis híján felkerült az idegenhonos, ezért nem kívánatos növények EU-s listájára, ám most a klímaváltozás erősödésével újra annak nyertese lehet.
Egyszer már ugyanis bizonyította, hogy sikerrel fel lehet venni vele a küzdelmet a futóhomokkal szemben. Az Észak-Amerikából származó, hazánkban mintegy háromszáz éve ültetett fehér akácot (Robinia pseudoacacia) a katonai kincstár alkalmazta először erdőtelepítésre az 1700-as évek közepén a komáromi erődítmény körül. Széleskörű alkalmazása és az Alföldön való elterjesztése azonban Tessedik Sámuel evangélikus lelkésznek köszönhető – írja az Agroinform.hu.
A filoxéravésztől kipusztult szőlők miatt az Alföldön tomboló futóhomok megkötése volt a cél telepítésével, ami végül sikeresnek is bizonyult. Idővel nemcsak a Nyírségnek vált szerves részévé, hanem nagyon gyorsan elterjedt az ország más részein is. 2014-ben mégis a támadások kereszttüzébe került ez a sokhasznú, ugyanakkor vitathatatlanul erőszakosan terjeszkedő, a talajt kizsaroló fafaj. Az akác akkor kis híján felkerült a környezetre veszélyt jelentő, terjeszkedő, így tiltott növényfajok listájára, válaszul ugyanabban az évben a magyar akácmézet fájával együtt hungarikummá nyilvánították.
Úgy tűnik, hogy a csörte után a megnövekedett tűzifa-felhasználás és a klímaváltozás, az Alföld évek óta zajló elsivatagosodása okán az akácra ma ismét nagy szükség van. Sőt, még a Távol-Keleten is segít a globális felmelegedés kedvezőtlen hatásainak enyhítésében és az elsivatagosodás elleni küzdelemben a magyar akác, amely a fentiekben már említett jó talajmegkötési képessége mellett magas fűtőértéke, a bútor- és faipari hasznosítása és a méhészetben betöltött szerepe miatt is kelendő Dél-Koreában és Kínában – írja a portál.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Hírességek állnak az iskolai zaklatás áldozatai mellé, különleges jótékonysági estet rendeznek az Átriumban Rónai Egon, Erős Antónia, Dr. Máté Gábor és még számos ismert személyiség állt az iskolai zaklatás elleni kezdeményezés mellé, amely központi eseménye a december 9-én, az Átriumban megrendezésre kerülő jótékonysági est lesz, ahol a „Darázs” című előadás és szakmai beszélgetések segítségével hívják fel a figyelmet a bullying súlyos következményeire.
- Nagyon jó hírünk van azoknak, akik mindig is szerettek volna személyesen találkozni Greta Thunberggel: most valóra válhat az álmuk Úgy fest, hogy Greta Thunberg Budapesten tartózkodik jelenleg, és a Margit-körúton is megállt teázni egyet.
- Igazi horrorba csöppent ez a nő: vezetés közben vette észre, hogy épp egy mérges kígyó kúszik fel a lábán Egy ausztrál nő igazi horroba csöppent vezetés közben, ugyanis az autópályán vette észre, hogy egy halálos kígyó mászik épp felfele a lábán.
- "Előbb kellett volna őket kitenni" – Tóth Gabi sírva fakadt a Dancing with the Stars színpadán A Dancing with the Stars ötödik évadának hatodik kieső párosa Tóth Gabi és Papp Máté Bence lett, a kommentelők azonban finoman szólva sem bánták az eredményt.