Ezért nem lett kapcsolat az ismeretségből.
A Szerencsekerék adásában rántotta le a leplet a titokról a celeb-játékos, Rábaközi Andrea elárulta, hogy miért is nem jött össze 25 évvel ezelőtt Geszti Péterrel - írja az NLC.
"Soha senkit nem szeretek megsérteni, de végül is soha nem jöttem be neki. Na, nem jöttem be neki… Mindig alacsonyabb volt, mint én" – vallotta be Rábaközi Andrea.
"Tudja meg 25 év után, hogy kicsi!" – jegyezte meg erre a műsorvezető, Kasza Tibi.
Kapcsolódó cikkek
- Dúl a szerelem: Csuti ezt üzente párjának Szabó András az elmúlt év végén jött össze Biankával, és úgy tűnik, a harmónia azóta is töretlen kettejük között.
- Fordulat az állatkínzással vádolt Dolly ügyében: kizárták az egyesületből Az énekesnő korábban azt állította, hogy a gyöngyösi háznál borzasztó körülmények között élő kutyákhoz semmi köze nem volt, ám most kiderült, hogy a több sztárt is tagjai között tudó állatvédő egyesület már tavaly kizárta őt.
- Csodálatos hírt közölt Gálvölgyi János felesége A színművész már otthon lábadozik, és most kiderült, hogy már nincs sok ok az aggodalomra, ugyanis egyre jobban érzi magát. Sőt, már a kórházban növesztett szakállával is megbarátkozott.
- Rendkívüli hír érkezett Lagzi Lajcsiról, szomorú hírt közölt az ügyvédje A mulatóssztár kicsivel több, mint egy hónapja van börtönben, ám egyre rosszabb állapotba kerül: már szinte semmit nem eszik.