Hirdetés

Ez volt Gálvölgyi János első kérdése, miután felébredt az altatásból

Nap Híre portré Nap Híre

A színművészt jelenleg is kórházban ápolják, de az állapota javulni kezdett.

Miután Gálvölgyi Jánost felébresztették a mélyaltatásból, az volt az első kérdése, hogy ugrott-e a szerepe Pintér Bélánál a Fifty-Sixben. Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Kossuth-díjas színész a társulat tagja lesz az ősszel induló évadban, ráadásul eddig is játszott néhány darabban, igaz hivatalosan még nem volt tag.

Tegnap már szerencsére sokkal jobb híreket kaptunk, és igazán megható volt, hogy amint János meg tudott szólalni, először a társulatról kérdezett. Így hát ezennel szeretnénk bejelenteni: Gálvölgyi János a következő évadtól társulatunk tagja, és számítunk rá szeptemberi bemutatónkban is. A próbafolyamatot a tervek szerint június közepén kezdjük, János pedig akkor csatlakozik majd hozzánk, amint ezt az egészségi állapota lehetővé teszi

- írta közösségi oldalán a társulat, amit a Pénzcentrum szúrt ki. A lap hozzátette, hogy jelenleg Gálvölgyi gyógyulása a legfontosabb és az, hogy pihenjen, ezért nem kizárt, hogy a júniusi Marshal Fifty-Six illetve Kaisers TV, Ungarn előadásokat ideiglenes beugrásokkal tartják majd meg, de erről majd a későbbiekben tájékoztatják a közönséget. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés