Megszólalt Jáksó László, órákkal azelőtt találkozott Gálvölgyi Jánossal, hogy kórházba került volna
Jáksó László múlt kedden találkozott Gálvölgyi Jánossal, akkor még nem is sejtette, hogy másnap súlyos állapotban szállítják kórházba a barátját.
Ahogy azt a Nap Híre is megírta, Gálvölgyi János a múlt héten került kórházba, jelenleg is intenzív osztályon ápolják. A színész ügye azért is kavart nagy port, mert kiderült, hogy nem indult érte mentő, amikor rosszul lett. Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatot indított, és a rendőrség is nyomozni kezdett az ügyben.
Jáksó László éppen az előző nap találkozott Jánossal, viszont nem sejtette, hogy valami probléma.

Éppen a kórházba kerülése előtti napon találkoztam vele. Egy benzinkúton futottunk össze, teljesen véletlenül. Hosszú ideje nem láttam már, így annyira megörültem neki, hogy megsimogattam, megöleltük egymást
- mondta a Borsnak a rádiós. Hozzátette, ilyenkor mindig belegondol az ember, hogy "vajon láttam rajta a betegséget?". Elmondása szerint rendben volt, kedves és mosolygós volt.
Jáksó kiemelte, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésszel kapcsolatos legkedvesebb emlékei a Heti Hetes című műsorhoz köthetők. "Mindig öröm volt vele dolgozni, a közelében lenni. Hiába gonoszkodott néha, elnéztem neki. Egy ilyen okos, zseniális embernek megengedi ezt az ember".
Kapcsolódó cikkek
- Feladta a küzdelmet, elhunyt a népszerű műsorvezető Mindössze 45 éves volt.
- Először látogat királyként Romániába III. Károly Idén lesz 25. éve, hogy III. Károly első alkalommal érkezett Romániába 1998-ban.
- Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.
- Elképesztő, amit Rubint Réka csinál - videó Az edző mindig is komolyan vette a testmozgást, most újra ezt bizonyította be egy TikTok-videóban.