Hirdetés

Ügyvédje büszke Galambos Lajosra, amiért állítólag férfiként viselte, hogy mégiscsak muszáj volt börtönbe mennie

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Ahogy arról a Nap Híre is beszámolt szerda délelőtt Galambos Lajos bevonult a baracskai börtönbe, aminek bejáratáig az ügyvédje is elkísérte, majd búcsút vettek egymástól. A zenész ezzel  megkezdte több mint három éves börtönbüntetését.

Büszkén mondhatom, férfiként viselte a történteket ügyfelem, cseppet sem volt megtörve, kétségbeesve, megijedve, pedig sokan összeroppannak a börtönbe vonulás pillanatában

- nyilatkozta a Blikknek Csontos Zsolt, a zenész jogi képviselője. Hozzátette, Lajos még az utolsó pillanatban sem sajnáltatta magát. Az ügyvédnek azonban a bejáratban el kellett köszönnie a sztártól, akinek a börtönbe lépve azonnal átvizsgálták a holmiját - több ruhája is bekerült egy zsákba, amit csak szabadulásakor kaphat vissza.

A bevonulás után 72 órán belül el kell végezni egy tüzetes orvosi vizsgálatot, de biztos vagyok benne, hogy ügyfelemet már ma megvizsgálják, hiszen minden orvosi papírját megküldtük, tudják, milyen súlyos betegségekkel küzd. Azt is kérvényeztük, hogy orvosi szobában helyezzék el a bevonulás után

- hangsúlyozta a jogi képviselő.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés