Sokak szerint több időt kellene a családjával töltenie, főleg most, hogy megszületett a kislánya.
Lassan három hete, hogy megszületett Kulcsár Edina és a rapper, G.w.M első közös gyermeke, a kis Amara. Azonban a szülők már bele is vetették magukat a munkába, főleg a háromszoros apuka, ami a rajongóknak is szemet szúrt.
Az egykori szépségkirálynő az újszülött kislány és a két nagyobb gyermeke mellett a Miss World Hungary kiválasztásán dolgozik, Varga Márk pedig koncertezik. Utóbbi Edina egyik rajongójának is feltűnt, és kommentben szólt oda a rappernek.
De jó Neked, hogy bulizol míg Edina otthon van a Gyermekeddel. Plusz a másik 2 kicsinek is meg kell adja amit eddig
- vágta a kommentelő G.w.M fejéhez, ám nem kellett sokat várni, ugyanis a rapper védelmére keltek a saját rajongói, akik kijelentették, neki ez a munkája, ebből tartja el a családját, így muszáj koncerteznie - írja a Life.
Kapcsolódó cikkek
- Kitartott 24 évvel fiatalabb menyasszonya a lábamputáción átesett magyar énekes mellett Demeter György nehéz időszakon van túl: három és fél évvel ezelőtt amputálni kellett a bal lábát, a fél szemére megvakult, ráadásul a koronavíruson is átesett. Az énekes, akit az XL Sisters és a Bulldózer együttes tagjaként ismerhetett meg a nagyközönség, most esküvőre készül.
- Csak a szokásos: Bálint Antónia szakított és költözik Nemrég ért véget a három és fél évig tartó párkapcsolata Bálint Antóniának, aki lányával együtt már egy lakhelyet változtatott.
- Nincsenek szavak: Kóbor János özvegye őszintén beszélt férje elvesztéséről Kóbor-Deme Zsókának lassan két éve kellett szembenéznie élete legnagyobb szomorúságával: elveszítette imádott férjét, Kóbor Jánost, Mecky-t.
- Tóth Gabi nagyon sokat veszített Pápai Joci lett a műsor egyik nagy nyertese Szabó Fruzsinával, Tóth Gabi és a többi mester sokat veszített.