Hirdetés

Nem akarnak megfagyni: az ágyat és a szekrényt is eltüzelték, négy napja elfogyott a tüzelő

Garai Kitti portré Garai Kitti

Sajószentpéteren nappal csak néhány ház kéménye füstöl, sokan csak délután vagy este gyújtanak be. A település egyik legszegényebb utcájában pedig csak akkor fűtenek, ha van pénz fára vagy gázra, de amikor csak lehet, spórolnak.

Úgy csináljuk, hogy meleg is legyen valamennyire, meg az ember egyen is

- mondta az RTL Híradónak Ruszó Árpádné. Molnár Gézáné pedig arról számolt be, hogy inkább kicseréli a gázpalackot 10 ezer forintért, és a konyhában sütnek-főznek, az melegíti fel a konyhát.

Farkas Csilla pedig arról számolt be, hogy négy napja elfogyott a tüzelőjük, és nem is tudnak vásárolni, hiszen 35 ezer forintból élnek ketten, a sérült lányával egy kis házban. Az asszony már az ágyat és a szekrényt is eltüzelte, hogy ne fagyjanak meg.

Mint azt a Naphíre is megírta, a Borsod megyei Sajószentpéteren már veszélyes a levegő minősége. A Nemzeti Népegészégügyi Központ szakértője szerint a fűtési szezon, az időjárás és a domborzati viszonyok egyszerre okozzák a kirívóan rossz levegőminőséget. "A völgyben fekvő települések nagyon gyakran megrekednek a légszennyezők" - mondta Szigeti Tamás.

A szakértők szerint a légszennyezettség különösen veszélyes a gyermekekre, a várandós kismamákra, az idősekre és a krónikus légzőszervi, illetve szív- és érrendszeri betegségben szenvedőkre. Nekik lehetőség szerint kerülniük kell a szabadban végzett fizikai tevékenységet, és a szabad levegőn tartózkodást. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés