Ahogy arról korábban a Naphíre is beszámolt, vasárnap délután Pérről eltűnt egy 6 éves kislány, Túróczi Zóra. A környék egész éjjel a kislányt kereste, azonban a köd megnehezítette a dolgukat. A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat hétfő reggel osztotta meg a Facebook-oldalán, hogy megtalálták a kislányt, épségben van. Most friss részletek derültek ki.
A beszámolók szerint a gyermeket egy siklóernyős találta meg, a péri reptéren. A kislány elmesélte, hogy a kutyája után indult el, amikor elfutott előle, de a sűrű köd miatt eltévedt, hiába ismeri jól a környéket.
Mivel nekem is van egy 6 éves gyerekem, egyértelmű volt számomra, hogy beszállok a keresésbe. Reggel ahogy lehetett, felszálltam, alig tettem meg 150 métert, megláttam a reptér közelében ücsörögni Zorát. Amikor odamentem hozzá, édesen mosolygott, én pedig majdnem elsírtam magam. Megöleltem, megnéztem, jól van-e, aztán pár szót beszélgettünk
- mesélte a Blikknek Szabolcs, majd hozzátette: a gyermek nem tűnt ijedtnek, az éjszaka egy fánál aludt. A kislány egyik rokona is megszólalt, aki úgy fogalmazott, hogy a családot megviselte, ami történt. "A legrosszabbra is fel kellett készülniük. Zora a mindenük, rajongva szeretik a szülők a kislányukat" - tette hozzá a rokon, majd kiemelte: hihetetlen mennyi ereje volt a gyermeknek.
![Fotó: police.hu](https://storage.googleapis.com/naphire/turoczi-zora-megtalaltak.inbox800x450.png)
Nem tudom szavakba önteni azt a hálát, amit a keresők iránt érzek. Főleg a Zorát megtaláló siklóernyős nevét foglalom imába, amint lehet, találkozom vele és a nyakába ugrom
- fogalmazott Judit, a gyermek édesanyja, majd elmondta azt is, hogy a kislányának az egész éjszakából az maradt meg a legjobban, hogy őzikéket látott az erdőben.
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.