Kiadták a friss előrejelzést: Meneküljön árnyékba, brutális forróságot kell elviselnünk ma is
Csak a Dunántúlon számíthatunk zivatarra, de mindenhol pokoli meleg lesz szerdán is.
Szerdán országszerte sok lesz a napsütés, legfeljebb a Dunántúlon képződhet több gomolyfelhő, ezekből délután a nyugati, délnyugati megyékben fordulhat elő zápor, zivatar. Az északkeleti szél elsősorban az Alföld keleti felén lehet élénk. Emellett zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos lökések előfordulhatnak - áll a HungaroMet előrejelzésében.
Azt írták, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul.
Csak a Dunántúlon számíthatunk zivatarokra, sokfelé ma is pusztító hőség lesz, figyelmeztetést adtak ki a meteorológusok
Hivatkozás másolásaSzerdán a Dunántúl nyugati, délnyugat felében alakulhatnak ki helyenként zivatarok a délutáni órákban viharos (60-75 km/h) szél kíséretében.
Ma a délkeleti országrészben 25 fok felett, másutt többnyire alatta alakul a napi középhőmérséklet. Szerdán a nyugati, északi területek kivételével 25 fok feletti, délkeleten 27 fok feletti 24 órás középhőmérséklet valószínű - írták a veszélyjelzésben.
A naphire.hu azt is megírta, hogy brutális idővel ér véget a nyár: a hét első napjaiban többfelé kell élénk, olykor erős szélre készülni, és záporok, zivatarok is kialakulhatnak, majd visszatér a napos, száraz, meleg idő, 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletekkel.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szomorú tragédia történt Magyarországon Egy ember életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli hír: azonnal evakuálni kellett a Margitszigeti Kisállatkert lakóit Az árvízveszély miatt szerdán délelőtt biztonságba helyezték a Margitszigeti Kisállatkert 110 állatát - tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán az MTI-t.
- Drámai órák a Dunakanyarban: megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
- Friss hír jött a forintról: nézze, mit mutat az árfolyam! Szerdán alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest.