Hirdetés

Friss adatok: több vármegyében megjelent a halálos vírust terjesztő “horrorkullancs” Magyarországon

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

Európában az elmúlt években már több embert is igazoltan fertőzött meg a krími-kongói lázzal a Hyalomma marginatum nevű egzotikus kullancs. Ez a faj már Magyarországon is megtelepedett az éghajlatváltozás miatt, 2009-ben a Margit-szigeten találtak egy példányt egy sünön. A Kullancsfigyelő időközben a legfrissebb adatokat is közzétette: míg a lakossági bejelentéseket összegző portál adatai szerint 2021-ben a 97 bejelentésből 2, addig 2022-ben a 95-ből 9 Hyalomma kullancsot találtak, addig tavaly ez a szám négy volt. A portál egy térképen azt is megmutatta, mely vármegyékben történtek ezek az észlelések. Korábban az is kiderült, hogy korábban egy kutatás során önkéntesek vérmintáját vizsgálták, és 2700 mintából 10-ben megtalálták az ellenanyagot Magyarországon.

Forrás: kullancsfigyelo.hu

Hogy miért veszélyes?

Hivatkozás másolása

A szakportálon megdöbbentő dolgokat árulnak el ezekről a kulacsfajokról és az általuk terjesztett betegségről is. “A Hyalomma marginatum és a Hyalomma rufipes nálunk elsősorban a Krími-Kongói vérzéses lázat okozó Nairovirus fajok európai terjesztése miatt vált ismertté. (…) A vírusfertőzés tünetei közé tartoznak többek között az ízületi fájdalmak, hányás, magas láz, fejfájás, gyomor- és hátfájdalom és különféle vérzéses tünetek. A fertőzést a betegek 30%-a nem éli túl, megelőző védőoltás még nem készült” - olvasható a Kullancsfigyelőn. A Nap Híre a fertőzéssel kapcsolatban megkereste a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot, hogy a magyar megbetegedések számáról kapjunk pontos képet. “A krími-kongói vérzéses láz -más vérzéses lázakkal együtt- bejelentendő fertőzés. Erre vonatkozó bejelentésről vagy arról, hogy a vírus tünetes megbetegedést okozott volna hazánkban, nincs tudomásunk” - írták válaszukban.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés