Akkorát égett a Fradi, hogy a szurkolók inkább a Klaksvík játékosaival fotózkodtak a meccs után
Nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy azt a Fradi tervezte.
Ahogy arról a Nap Híre is beszámolt, a Ferencváros hazai pályán háromgólos vereséget szenvedett a feröeri KÍ Klaksvíktól a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának szerdai visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a legrangosabb európai kupasorozattól.

A vereségnek következményei is voltak, ugyanis Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke bejelentette a közösségi oldalán, hogy Sztanyiszlav Csercseszov már nem a Ferencváros edzője. Azóta már az utódját is megtalálták, az eddigi másodedző, Máté Csaba veszi át a helyét.
A Ferencváros szurkolói sem voltak elragadtatva a végeredménytől, így a magyar játékosok helyett inkább a Klaksvík labdarúgóival fotózkodtak sokan a meccs után.
Kapcsolódó cikkek
- Elképesztő győzelmet aratott Szoboszlai Dominik csapata A Szoboszlai Dominik nélkül felálló Liverpool FC házigazdaként 4-0-ra győzött a LASK Linz ellen a labdarúgó Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában, ezzel bebiztosította a továbbjutását.
- Az utolsó percben fordított a Fradi Szerbiában A Ferencváros az utolsó pillanatban gólt szerezve 2-1-re győzött csütörtökön a szerb Cukaricki vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga ötödik fordulójában, így továbbra is a továbbjutást jelentő második helyen áll a csoportjában.
- Sokkolta rajongóit a F1-es sztárpilóta, meztelen fenekéről készített falinaptárt Falinaptárt készített a meztelen fenekéről Valtteri Bottas, a Forma-1-es Alfa Romeo finn versenyzője.
- Gyászol a sportvilág: meghalt kétszeres olimpiai bajnok Nyolcvannégy éves korában elhunyt Sante Gaiardoni kétszeres olimpiai bajnok kerékpáros.