Hirdetés

Őrjöngenek a Forma-1-es pilóták, brutális bírságokra számíthatnak

Nap Híre portré Nap Híre

Felháborodtak a Forma-1-es pilóták, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) drasztikusan megemelte a kiszabható pénzbüntetések mértékét.

A FIA ugyanis úgy döntött, hogy ezerről egymillió euróra emeli a büntetés felhő határát a Forma-1 esetében. Döntésüket azzal indokolták, hogy az összeg 12 évig nem változott, és a motorsport mostani követelményeihez kell igazítani. 

George Russell, a Mercedes pilótája, egyben a versenyzők érdekvédelmi szervezetének igazgatója szerint nevetséges, hogy egy versenyzőnek esetleg egymillió eurót kell fizetnie. Hasonlóan vélekedett Charles Leclerc is: "Ez hatalmas összeg. Néhány pilóta ennél kevesebbet keres" - jelentette ki a Ferrari versenyzője. 

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton kiemelte, az sem tisztázott, hogy milyen esetekben szabható ki ekkora bírság. "Gondoljunk bele, milyen üzenetet közvetít ez a nézőknek" - fogalmazott a Mercedes sztárja, írja az MTI. 

Korábban azt is megírtuk a Forma-1 kapcsán, hogy örülhetnek a magyar rajongók, ugyanis a 2032-es idényig biztosan a Forma-1-es versenynaptár egyik helyszíne marad a Hungaroring, miután ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés