Hirdetés

Fordulat az időjárásban: ideér a vihar, a fél országra kiadták a riasztást a meteorológusok

Nap Híre portré Nap Híre

Végre jön egy kis hűsítő zivatar, de még ma is nagyon meleg lesz. 

A HungaroMet előrejelzése szerint délnyugat felől fokozatosan növekszik a felhőzet, de az ország északkeleti felén még hajnalban is derült lesz az ég. Napközben a felhőzet szakadozva tovább halad északkelet felé, de az északkeleti tájakat kevésbé éri el, így arrafelé, illetve délutántól már délnyugaton is több napsütésre, kevesebb felhőre számíthatunk.

Összességében nagyjából a Győr-Szeged vonal szélesebb sávjában lesz erőteljesebb a felhőképződés. Eleinte délnyugaton, nyugaton, majd egyre inkább a középső országrészben alakulhatnak ki szórványosan záporok, zivatarok. A keleties szél több helyen megélénkül, a zivatarokat erős széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27 és 33 fok között várható.

A fél országra kiadták a riasztást

Hivatkozás másolása

A veszélyjelzésben azt írták, péntek hajnaltól kora délutánig kezdetben csak délnyugaton, majd főként az ország délnyugati felében a záporok mellett egy-egy beágyazódott zivatar is kialakulhat. Délutántól késő estig elsősorban a középső és a déli országrészben lehet számítani zivatarok kialakulására, melyek közül az intenzívebbeket viharos széllökés (60-75 km/h), esetleg felhőszakadás (~20-25 mm), apró szemű jég (< 1-2 cm) kísérheti.

Már nem kell sokat várni az igazi lehűlésre sem

Mint azt a naphire.hu is megírta, hétvégén kevesebb helyen lehet zápor, zivatar, a ciklon előoldalán délies áramlással még mindig meleg, valamivel szárazabb levegő éri el hazánkat. A maximumok az ország nagy részén még meghaladják a 30 fokot. Hétfőn ez a ciklon azután meglódul kelet felé, nálunk is egyre többfelé jöhet kiadósabb, nagyobb területet érintő csapadék és a hőmérséklet is több fokkal visszaeshet. Végéhez közeledik a szeptemberi hőség. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés