Hirdetés

Túlélte a török földrengést a Szulejmán színésznője

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Ahogy arról lapunk többször is beszámolt, múlt hétfő hajnalban borzalmas, 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökországot, aminek következtében több tízezren életüket vesztették és rengetegen megsérültek. Sokakat még mindig eltűntként tartanak nyilván.

Cansu Dere színésznőről is sokan azt feltételezték, hogy a földrengés epicentrumának a közelében lehetett és összedőlt a háza, mivel a katasztrófa után semmilyen életjelet nem adott magáról, a közösségi oldalai is elnémultak. A legtöbben azt feltételezték, hogy a Szulejmán sorozat sztárja életét vesztette.

Bár azóta sem osztott meg friss bejegyzést a közösségi oldalain Dere, viszont kiderült, hogy a földrengés idején valószínűleg nem tartózkodott Törökországban, ugyanis külföldön forgathatott.

Bár sem a színésznő, sem a PR-csapata nem reagált az eltűnéséről szóló hírekre, viszont már biztos, hogy nem hunyt el Dere. Sőt az is kiderült, hogy a Disney törökországi kirendeltségével együtt önkénteskedik, valamint nemrég megjelent a Disney+ által szervezett egyik jótékonysági rendezvényen, számos videójukban feltűnt - írja az Index.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés