Hirdetés

Erős földrengés rázta meg Indonéziát, többen meghaltak

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Helyi idő szerint délután fél kettőkor 5,4-es erősségű földrengés rázta meg Indonézia keletibb régióját, aminek következtében négy ember meghalt, több épület pedig megrongálódott.

Az indonéziai Meteorológiai, Klimatológiai és Geofizikai Ügynökség közlése szerint a földrengés epicentruma Jayapura várostól délnyugatra volt, mintegy 10 kilométeres mélységben - írja az Index.

A négy áldozat egy kávézóban tartózkodott, amikor a rengés következtében az épület összeomlott.

A földmozgást követően a szakemberek arra figyelmeztették a lakosságot, hogy utórengések is lehetnek. A katasztrófa során egy kikötői épület a tengerbe omlott, valamint több lakóházban, illetve egy bevásárlóközpontban és egy kórházban is károk keletkeztek.

Az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ 5,5-es erősségű földrengést regisztrált. A csütörtöki indonéziai rengés egyike volt annak a több mint ezer rengésnek, amelyet idén január óta regisztráltak a térségben, jelentette a szervezet.

2023. január 2. óta 1079 rengés volt Jayapura környékén, ebből mintegy 132-t éreztek meg a lakosok.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés