Hirdetés

Inváziótól tartanak, menekülnek a turisták innen

Morvay Péter portré Morvay Péter

Katasztrófa fenyegeti a floridai partvidéket. Heteken belül eléri a félszigetet a történelem legnagyobb méretű algainváziója.

Amerikai tudósok szerint a sárgás-barna hínártömeg szélessége az óceánban meghaladja az Egyesült Államok szélességének a kétszeresét. 

Scientific American tanulmánya szerint a vízi növényrengeteg jelenleg a Karib-tengeren úszik, de néhhány héten belül eléri Florida keleti partvidékét. 

A Sargassum névre hallgató hínár nem ismeretlen, már Kolombusz hajói elakadtak az óceán felszínén úszó növényekben, amelyekről a Sargasso-tengert is elnevezték.

A floridaiakat más veszélyek is fenyegetik, néhány napja például szörnyű aligátortámadás áldozata lett egy idős nő.

Florida más kapcsán is bekerült a hírekbe, miután a kormányzó bejelentette, miszerint megtiltanák a lányoknak, hogy az iskolában beszéljenek a menstruációról

Most azonban a hínártenger annyira felszaporodott, hogy nem marad meg a nyílt óceánon, hanem az áramlások miatt várhatóan nekiütközi a szárazföldnek.

Műholdfelvételek alapján az eddigi rekordnak számító 6 millió tonna helyett 22 millió tonna lebeghet a víz felszínén.

A tengeren az algák hasznos szerepet töltenek be, mint táplálék és lakókörnyezet a halrajok számára.

A sekély parti vizekbe érve azonban elzárják a napfénytől az ott élő halakat és növényeket, valamint 

bomlásnak indulva mérges gázok szabadulnak fel belőlük. 

A floridai partokon már elkezdett megjelenni a mérgező alga
A floridai partokon már elkezdett megjelenni a mérgező alga CNN

A záptojásszagú kénhidrogén nem csak kellemetlen, hanem súlyos légúti panaszokat is okozhat. Belélegezve a gáz irritálhatja a szemet, orrot és a nyálkahártyákat.

A tudósok már most megfigyeltek alga és hínár lerakódásokat Fort Lauderdale és a Florida Keys strandjainál.

A turistákat a partokat ellepő derékmagasságú hínártömeg elriasztja, és a hírek nyomán már megkezdődött a tömeges szálláslemondás a nyári időszakra. 

A tudósok attól tartanak, hogy a már 10 éve tartó folyamat visszafordíthatatlan, és jövőben még súlyosabb lehet a helyzet. 

Emiatt Florida partvidékének jelentős része akár lakhatatlanná is válhat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés