Hirdetés

Zivatarral, jéggel, viharos széllel érkezik meg a vihar - a fél országra figyelmeztetést adtak ki

Garai Kitti portré Garai Kitti

Szombaton is küzdenünk kell a hőséggel, de már csak órák kérdése és megérkezik a hidegfront. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton sok napsütés várható, de emellett az ország északnyugati felében erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. 

Mint írták, az Északi-középhegységben, valamint az Észak-Dunántúlon helyenként kialakulhat zápor, zivatar. A Dunántúlon az északnyugatira, míg a Dunától keletre az északkeletire forduló szél erősödik meg, helyenként viharossá fokozódik. 

A csúcshőmérséklet általában 33 és 39 fok között alakul, de az északnyugati megyékben ennél több fokkal hűvösebb lehet az idő. Késő estére 19 és 27 fok közé hűl le a levegő.

A meteorológusok szerint a ma érkező hidegfront hatására a Dunántúl nyugati felén és északkeleten véget ér a hőség, azonban az Alföldön és a Duna vonalának tágabb térségében továbbra is marad a meleg.

A veszélyjelzés szerint hat megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés a zivatarok miatt. Elsősorban délután, az Északi-középhegységben lehetnek zivatarok, melyeket intenzív csapadék, szélerősödés és apró szemű jég kísérhet. 

Kisebb eséllyel a Dunántúl északi felében akár már a reggeli és a délelőtti órákban is megdörrenhet az ég. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka főként az északi országrészben és a Dunántúli-középhegység tágabb környezetében fordulhatnak elő zivatarok.

A hőség miatt hét megyére elsőfokú, másik hét megyére pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés