A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata Izraelt a II-es (narancssárga), kiemelt biztonsági kockázatú országok közé sorolta. Noha az ország besorolása nem változott, azt írták, a teljes bizonytalanságra tekintettel az országba a beutazás ellenkező információig nem javasolt. Most közölték azt is, hogy a legszigorúbb biztonsági figyelmeztetés érvényes a Gázai övezetre.

A külügy azt kéri mindenkitől, hogy kísérjék figyelemmel a szolgálat folyamatosan frissülő honlapját, és maradéktalanul kövessék a helyi hatóságok felszólításait!
A magyar külügy legszigorúbb figyelmeztetése az I-es, a piros jelzés az utazásra nem javasolt kategóriát jelenti. Az ebbe tartozó országokban a személyi biztonságot közvetlenül veszélyeztető események tapasztalhatóak. Ha valaki már az országban van, minél előbb hagyja el! A Gázai övezet ugyanis a legszigorúbb biztonsági kategóriába tartozik.
Figyelmeztettek: nem javasolt a Gázai övezetbe, továbbá a Gázai övezettől 30 kilométeres sávban lévő izraeli területre való utazás. A Libanonból, Szíriából érkező rakéták elérhetik Izrael északi részét, így nem javasolt a beutazás a libanoni határtól 10 kilométeres sávba, a Golán-fennsíkra. A szíriai határ mentén is kerülni kell a közlekedést! Arra is felhívták a figyelmet, hogy ez mindenkinek a saját felelőssége, a szolgálat csak nagyon korlátozott mértékben – vagy egyáltalán nem – tud segítséget nyújtani.
A külügy csak halaszthatatlan esetben tanácsolják Kelet-Jeruzsálem és környékének látogatását. Az óvárosban és néhány negyedben kiéleződhetnek a feszültségek, lezárhatják az adott területet. Azt tanácsolják, akinek mégis utaznia kell, kerülje a tömeget, a demonstrációkat. Péntektől szombat estig általában többen látogatják a szent helyeket, ahol atrocitások és rendőri beavatkozások is előfordulhatnak. Azokon a területeken, ahol vegyesen élnek izraeliek és arabok, váratlan tömegmegmozdulásokra lehet számítani, ezek látogatása sem javasolt - írja a 24.hu.
Ciszjordánia a beutazás és ott-tartózkodás szempontjából a II-es, kiemelt biztonsági kockázatot rejtő, csak halaszthatatlan utazásra javasolt térség. Megközelítése csak izraeli katonai ellenőrzőpontokon át lehetséges, azok nyitvatartása viszont folyamatosan változik, közelükben megnövekedett valószínűséggel alakulhatnak ki fegyveres összetűzések.
A tizennegyedik napja dúl a háború Izrael és a Hamász terrorszervezet között. Ahogy arról beszámoltunk, a Hamász október 7-én brutális terrortámadást követett el, amikor a terroristák áttörték a megerősített határt a Gázai övezetből, és borzalmas mészárlást rendeztek a Gázához közeli izraeli településeken. A terroristák szárazföldön, a tenger felől és a levegőből is megtámadták Izraelt, amelyre legalább 5000 rakétát lőttek ki ezzel egyidőben.
A naphire.hu azt is megírta, hogy Szijjártó Péter közölte, hogy jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik a Gázai övezetben, akikkel továbbra is folyamatosan kapcsolatban vannak, a külügy kollégái naponta többször beszélnek velük és családtagjaikkal telefonon.
Kapcsolódó cikkek
- Kamionok akadtak el, autók csúsztak árokba - Nagy bonyodalmakat okozott az ónos eső Sok balesetet okozott a téli időjárás Nógrád vármegyében, kamionok akadtak el, autók csúsztak árokba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel.
- Jajj ne! Már megint gyengült a forint Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Ön szerint veszélyben vannak a zsidók Magyarországon? Mert David Pressman szerint igen Ismét éles bírálatot fogalmazott meg Magyarországgal kapcsolatban az amerikai nagykövet.
- Borzalmas baleset Budapesten: Gyereket szállító mentőbe csapódott egy autó A feltételezések szerint a balesetet a nem az évszaknak megfelelő gumi okozhatta.