Közzétette a koronavírus-járványból levont tanulságait kedden az európai járványügyi hivatal (ECDC), amely négy olyan területet azonosított, melyek javításával az uniós tagállamok jobban felkészülhetnek egy potenciális következő járványra.
Az ügynökség szerint határozottan hasznos, ha a tagországok több pénzt és energiát fektetnek az egészségügyi ellátásban dolgozókra, jobban felkészülnek az egészségügyi válságokra, a válságkommunikációra és a lakossággal folytatott párbeszédre, valamint az adatgyűjtésre és -elemzésre - írja az MTI.
"A Covid-19-világjárványnak értékes tanulságai vannak, és fontos áttekinteni és kiértékelni, hogy mi vált be és mi nem" - tudatta az uniós testület, amely szerint meg kell erősíteni a fertőző betegségek terjedésének nyomon követését, és javítani kell a tagállamok, a régiók és az intézmények közötti együttműködést is.
Magyarországon nemrég jelentette be az NNK, hogy megszűnik a kötelező maszkviselésre vonatkozó határozat, így az egészségügyi és a szociális intézményekben már sem a dolgozóknak, sem a látogatóknak nem kell maszkot hordaniuk.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló videó: Rengetegen életüket vesztették egy borzalmas vonatbalesetben Indiában A halálos áldozatok mellett rengeteg sérültről kaptak bejelentést a hatóságok.
- Vasszigorral lépne fel a TikTok használata ellen az Európai Parlament Akár be is tilthatják a kínai alkalmazást.
- Végre elkezdődhetett, amire mindenki várt Májusban csökkent az élelmiszerek világpiaci ára áprilishoz képest az ENSZ adatai szerint.
- Szörnyű állapotok uralkodnak a Mount Everesten, nagyon rossz a helyzet A Föld legmagasabb pontját sokan próbálják meghódítani, már magyarok is többször feljutottak - ez azonban sajnos negatív következményekkel is jár.