Hirdetés

Ez a három megye nem ússza meg, kiadták a figyelmeztetést

Garai Kitti portré Garai Kitti

Fagyosan indul a hét, három megyében pedig a köd és a szitálás is gondot okoz majd.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint napközben javulnak a látási viszonyok, de az ország nagyobb részén párás, rétegfelhős idő lesz a jellemző, szakadozások nagyobb eséllyel az északkeleti, keleti országrészben fordulhatnak elő. 

Számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb gyenge eső, szitálás alakulhat ki. A Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű. Késő estére -3 és +5 fok közé hűl le a levegő.

Hétfő estére átmenetileg csökken a területi kiterjedése a rétegfelhőzetnek, majd ismét párássá válik a levegő, és egyre nagyobb területen köd, illetve rétegfelhőzet képződik. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb szitálás, a fagyos részeken ónos szitálás, esetleg jelentéktelen hószállingózás fordulhat elő. A délkeleti, keleti szelet néhol élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +3 és -6 fok között alakul, az átmenetileg kevésbé felhős részeken hűlhet le jobban a levegő.

A veszélyjelzés szerint a legnagyobb eséllyel helyenként az Alföld délkeleti és középső részén, de foltokban máshol is valószínű sűrű köd, mely napközben fokozatosan teret veszít. A ködös, rétegfelhős területeken reggelig néhol ónos szitálás esetleg előfordul.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés