Hirdetés

Megöléssel fenyegette a rendőröket és a tűzoltókat, majd szúrt

Somló-Bakos Dalma portré Somló-Bakos Dalma

A férfi bele akarta döfni a pengét a tűzoltó mellkasába.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben élő, italozó életmódot folytató férfival szemben még 2021. február 21-én bűncselekmény gyanúja merült fel, ami miatt a rendőrök még aznap délután otthonában felkeresték.

Az igencsak részeg férfi kiment a házból és kiabálva kérdőre vonta a rendőröket, hogy miért mentek oda, majd megöléssel fenyegetve őket bezárkózott a házba. Az elkövető korábban többször hangoztatott öngyilkossági szándékára figyelemmel a rendőrök segítségére tűzoltók érkeztek, akik áramtalanították az épületet és elzárták a vezetékes gázt.

Miközben megpróbáltak bejutni a házba, a vádlott egy 32 cm hosszú, 19 cm pengehosszúságú késsel az ablak előtt álló tűzoltónak a mellkasa irányába szúrt. A sértett – társai figyelmeztetésére – védekezőleg hátrahúzódott, de a kés pengéje így is elérte a mellkasát. A tűzoltó a speciális védőruhának köszönhetően nem szenvedett sérülést. A vádlott ezt követően beljebb húzódott a házba és a kezében továbbra is kést tartva megöléssel fenyegette a vele szemben intézkedni próbáló hivatalos személyeket.

Az elkövetőt végül a helyszínre érkező rendőri erősítés fogta el és szállította kórházba.

A férfit a Nyíregyházi Törvényszék 8 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott a bűncselekmény elkövetését tagadta, ezért az ítélet ellen védőjével elsősorban felmentésért, másodsorban eltérő minősítés és a kiszabott büntetés lényeges enyhítéséért fellebbeztek. Az ügyészség a büntetés súlyosítása érdekében nyújtott be jogorvoslatot.

Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés