Fejbe rúgott egy rendőrt egy 17 éves Hajdú-Bihari megyei fiú

  • Bűnügy
Farkas Nóra portré Farkas Nóra

Kedd este egy 17 éves fiú, ittas állapotban, támadt rá a rendőrökre Hajdú-Bihar megyében. 

Rendőrök szólították fel a randalírozó, ittas fiatalt, hogy hagyja abba cselekményét. A fiú egy sportcsarnok előtt, részegen kiabált miközben folyamatosan a kapun lévő táblát ütötte, ami ezért be is szakadt. A felszólításra az elkövető felemelt kezekkel fenyegetően indult meg a rendőrök felé és bántalmazással fenyegette őket. A rendőrök testikényszert alkalmazva próbálták megbilincselni a fiatalt, aki egyikük ruházatát elszaggatta. Amikor földre kényszerítették, továbbra is szabadulni akart, többször fejbe és felsőtesten rúgta az egyik rendőrt. 

A nyomozó ügyészség elrendelte az elkövető őrizetét, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint könnyű testi sértés és garázdaság vétsége miatt gyanúsítottként hallgatott ki – olvasható az Indirekt.hu-n. 

A 17 éves fiú letartóztatását az is indokolja, hogy 2021-ben összesen 176 napot volt szökésben – idén 6 eltűnési esetben szerepelt – emellett rendszeresen fogyaszt alkoholt és bódító hatású szereket, az oktatásban nem vesz részt, munkahellyel sem rendelkezik.

Cimkék:
  • Rendőrség
Nap Híre a Facebookon. Friss hírek és történetek. Ma mindenki erről beszél. Csatlakozz és mondd el a véleményed. Látogass el Facebook oldalunkra
Ha van a témához kapcsolódó sztorid, írd meg nekünk a szerkesztoseg@naphire.hu címre! Írj nekünk emailt

Ez is érdekelhet