Hirdetés

Fábián Bettina csodálatos úszással az ötödik 10 kilométeren

Nap Híre portré Nap Híre

Fábián Bettina remek teljesítményt nyújtva az ötödik helyen végzett a nyíltvízi úszók csütörtöki 10 kilométeres versenyében a párizsi olimpián.

A Szajna vízében szerdára már a határérték alá csökkent a baktériumszint, így nem volt akadálya annak, hogy reggel 7.30-kor elrajtoljon a 24 fős mezőny, amelyben Fábián a 23-as rajtszámot kapta.

   

A start és a cél a III. Sándor hídnál volt, a versenyzőknek innen kellett a sodrásiránnyal megegyezően előbb az Invalidusok hídja, majd az Alma hídja alatt átúszniuk és vissza, így várt rájuk hat 1666 méteres kör és a befutó.

   

A 19 éves magyar versenyző a viadal elején a mezőny végében haladt. Hogy a sodrás mennyire befolyásolta a különbségeket, jól mutatja, hogy Fábiánnak az első kör végén közel egyperces volt a hátránya az élen haladókkal szemben, ez azonban a "könnyebb" úton pillanatok alatt kevesebb, mint félpercesre csökkent.

A magyar úszó a táv feléhez érkezve a tizedik helyen tempózott, a hátránya ekkor közel 20 másodperc volt a legjobbakkal szemben.

   

Az első három, a 2016-ban arany-, három éve Tokióban ezüstérmes holland Sharon van Rouwendaal, valamint az ausztrál Moesha Johnson és az olasz Ginevra Taddeucci ellépett a többiektől, triójuk több mint 30 másodperces előnnyel vághatott neki az utolsó körnek, Fábián ekkor a hatodik helyen úszott.

   

A cél előtt 800 méterrel az élbolyt tekintve már csak az volt a kérdés, milyen sorrendben érkeznek be. Az utolsó kanyarra a holland tökéletes ívben érkezett meg és a záró száz méteren magabiztosan maga mögött tudta tartani ellenfeleit, így nyolc év elteltével másodszor is olimpiai bajnok lett. Mögöttük Fábián a második bolyban viszont befogta olasz riválisát is, és a címvédőként érkezett brazil Ana Marcela Cunha mögött már az ötödik helyen tempózott. Fábián a hajrában is megőrizte pozícióját és szenzációs versenyzéssel ötödikként csapott a célba.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés