Gyerekkori barátját ölte meg a 33 éves Tamás Bujákon, az áldozat családja szerint a feleségét szerette volna megszerezni. Helyszíni riport Bujákról.
Szerdán kora reggel közölte a rendőrség: gyilkosság történt a Nógrád vármegyei Bujákon. A pásztói rendőrök kedden kezdték el körözni a 33 éves Pétert, de nagyon hamar kiderült, hogy a férfi gyilkosság áldozata lett. A tettes a gyerekkori barátja, akivel azóta is jó kapcsolatot ápolt, alig kétszáz méterre laktak egymástól és rendszeresen találkoztak, hogy segítsenek a másiknak. Így volt ez vasárnap is, amikor a háromgyermekes apuka az első szóra ugrott, hogy segítsen a bajba jutott férfinak. A későbbi gyilkosának.

Bujákon napok óta mindenki a tragédiáról beszél. A településen sorra bukkannak fel az idegenek, újságírók, tévések, a település lakói kíváncsi tekintetekkel méregetik az idegeneket. A település egyik zsákutcájában, az úgynevezett “cigánydombon” élt feleségével és három gyermekével Péter. Az udvarukon egy kabrió áll árván, két játékos kutya ugatva jelzi a családnak, látogatók érkeztek. Újságírók, ma sokadjára. A Naphire.hu munkatársát Péter apósa a kapuban fogadja, a lánya, Tifani összeomlott, nem engedi a sajtót a közelébe.
István a munkatársunknak elmondta még most sem hiszi el, hogy ez velük történik. “Gyerekkori barátok voltak. Összejártak, mindig segítettek a másiknak, ha kellett” - mondja a nagyapa. “Nagyon családszerető ember volt a vejem, nem ivott, nem csavargott” - folytatta, majd kérdésünkre elmondta, Péternek már vasárnap nyoma veszett, és már akkor érezték, baj lehet. “Bementünk a pásztói rendőrségre, hétfőn kezdték el keresni. Majd jött a hír, hogy valahol a temető környékén találták meg” - tette hozzá.
A család szerint Tamás előre kitervelhette a gyilkosságot. “A temetőhöz hívta, hogy segítsen neki, mert elromlott a motor. Valószínűleg már ott megölte, elvette az iratait, a pénztárcáját és a telefonját is. Ezt követően írt egy üzenetet a lányomnak, amiben csak annyit közölt, elment egy másik lánnyal. Ne is keresse. Úgy írta, mintha Péter írta volna neki” - magyarázta a Naphire.hu-nak István megtörten. A férfi képtelen megérteni a történteket, Tamásnak is családja van, nem érti, miért gondolhatta, hogy így elnyerheti Tifani szívét.

A sors tényleg kegyetlen: Péterék házának ablakából jól látszik a település temetője szemben a hegyoldalon, az az erdős rész, ahol a tudomásuk szerint Tamás elásta a barátja holttestét. A Naphire.hu ráadásul úgy értesült, hogy a gyilkosság gyanúja miatt letartóztatott, és egyébként a szomszéd utcában lakó férfi párja várandós. Ezt munkatársunknak a rokonai meg is erősítették, de összetartanak: nyilatkozni senkinek nem szeretnének. Sőt, elmondásuk szerint a gyilkossággal gyanúsított férfi párja is az idegösszeomlás határán van.
Az is lehet, ő is csak most, és ilyen kegyetlen módon értesült róla, a férje más oldalán keresné a boldogságot. Tamást gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó cikkek
- Nem bírnak magukkal a szurkolók, ismét egymásnak estek Budapesten A fővárosi rendőrök több személyt is őrizetbe vettek.
- Elszabadult a pokol Budapesten, egymásnak estek a szurkolók, többen megsérültek A rendőrök perceken belül közbeléptek.
- Figyelem: fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség Péntek éjfélig van érvényben, a cél a közbiztonság fenntartása.
- Nagy erőkkel keresik a rendőrök ezt a férfit: egy VIII. kerületi kórházból tűnt el A 32 éves férfi kedden, 19 óra körül eltűnt egy VIII. kerületi egészségügyi intézményből, azóta pedig semmit sem lehet tudni róla. A rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik.