Hirdetés

Létezik, hogy mindössze másfél évet kap a megerőszakolt, bántalmazott négyéves kislány “apja”?! Sajnos igen

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Egyszerűen szörnyű, ami a kislánnyal történt.

Mindössze másfél év börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte azt a román férfit a Fővárosi Ítélőtábla, akinek öt évvel ezelőtt megerőszakolták négyéves kislányát Cegléden. A férfit kiskorú veszélyeztetésében és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében mondták ki bűnösnek. A megerőszakolt kislány anyja felfüggesztettet kapott kiskorú veszélyeztetése miatt.

A szörnyű erőszak úgy derült ki, hogy a gyermekre zuhant egy 50 kilogrammos mérleg, aminek következtében eltört a lába. A szülők azonban csak napokkal később vitték kórházba, ahol fény derült arra is, hogy az óvodás korú gyermeket megerőszakolták. Először a kislány apját vádolták a szörnyűséggel, amiért 15 év fegyházat kért rá az ügyészség az előkészítő ülésen történő beismerés esetére szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt.

Az elsőfokú tárgyaláson a bíró arra jutott, hogy szexuálisan bántalmazták a kislányt. Az elkövetéskor azonban több férfi is tartózkodott a helyszínen, és nem lehetett megállapítani, hogy melyik személy erőszakoskodott a gyerekkel, ezért felmentették első fokon a kislány apját a szexuális erőszak vádja alól - írja a 24.hu.

Azonban, mivel a családfő nem vitte időben kórházba a lányát, így nem úszta meg büntetés nélkül az ügyet: 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélték novemberben kiskorú veszélyeztetése, és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt.

A fellebbviteli főügyészség a 3 év 6 hónapos középmértékhez közelítő büntetés kiszabására tett indítványt ezt követően az ügyben, de a táblabíróság alaptalannak találta a fellebbezést, és kisebb módosításokkal helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az anya 1 év 4 hónap felfüggesztettet kapott kiskorú veszélyeztetéséért.

„Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”

Hirdetés
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés
Hirdetés