Hirdetés

Megerőszakoltak egy 19 éves diáklányt és kilökték a kocsiból egy teherautó elé

Morvay Péter portré Morvay Péter

Brutális bűncselekmény áldozata lett 19 éves diáklány az egyeteme közelében.

A nemi erőszak vádját általában nehéz bizonyítani, tavaly például kiderült, hogy Ronaldo mégis ártatlan, miután hamisan vádolták  ilyen visszaéléssel. Ugyanezt állította a napokban András herceg is, aki szerint hamis fotóval vádolták meg kiskorú elleni bűncselekménnyel.

Az elsőéves Madison Brooks a Louisianai Állami Egyetem közelében ünnepelte egy társuk születésnapját egy bárban.

A lány itt ismerkedett össze azzal a 17 éves tinédzserrel, aki aztán bemutatta három másik barátjának is.

Amikor Brooks távozni kézült a szórakozóhelyről, a fiatalok felajánlották, hogy hazaviszik autóval. 

A gépkocsiban a hátsó ülésen mind megerőszakolták a védekezésre képtelen diáklányt.

19 éves Madison Brooks egy átmulatott éjszaka után lett áldozat
19 éves Madison Brooks egy átmulatott éjszaka után lett áldozat

Miután végeztek, úgy döntöttek, hogy megszabadulnak áldozatuktól, akit korábban egyikük sem ismert. 

Brooksot ezért egyszerűen kilökték az autóból és otthagyták a leállósávban, majd továbbhajtottak.

A megerőszakolt, mozgásképtelen lányt percekkel később egy teherautó halálra gázolta.

A rendőrség nyomozást indított a baleset kapcsán, mert feltételezték, hogy az áldozat nem önként került az autópályára. 

Végül az elkövetők egy héttel később önként feladták magukat a rendőrségen. A fiatalok azt állítják, hogy a lány beleegyezett abba, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek vele.

Egyikük ugyanakkor elismerte a rendőrségnek, hogy a lány „nagyon bizonytalanul állt a lábán, képtelen volt megtartani az egyensúlyát, és zavarosan beszélt”. A boncolás során Brooks vérében olyan magas alkoholtartalmat állapítottak meg, ami mérgezéshez közeli szintet jelent.

Az elkövetők azt is tagadták, hogy kilökték volna Brooksot az autóból, szerintük 

a lány összeveszett velük és ki akart szállni. 

A louisianai törvények szerint azonban nemi erőszaknak számít az is, ha olyan személlyel létesítenek szexuális kapcsolatot, aki „képtelen ellenállni vagy felfogni a cselekmény természetét bódultság vagy bódító szer hatása alatt” és az elkövető ezt az állapotát kihasználta. 

Az egyetem hallgatóit megrázta a tragédia, mert az áldozat az intézmény diákszövetségének egyik vezetője volt. 

„Soha nem fogjuk elfelejteni Madisont. Örök barátunk egyben hős is volt, aki felajánlotta a szívét és a veséjét, hogy másokat megmentsen” – írta búcsúüzenetükben az Instagramon.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés