Szalonnasütés közben öltek meg egy lengyel férfit Hajdúszoboszlón.

Egy hajdúszoboszlói pár elásta, majd betont öntött lengyel vendégük holttestére. A hajdú-bihari nyomozók bűnügyi őrizetbe vették őket, emberölés bűntett miatt kell felelniük.
A férfi eltűnését még október elején jelezték a hozzátartozók. Utolsó információjuk az volt, hogy a 43 éves férfi hajdúszoboszlói ismerőseihez ment látogatóba Magyarországra.
A helyi rendőrök azonnal az eltűnt keresésébe kezdtek és első ízben azt derítették ki, hogy kihez érkezett a külföldi. Hamar kirajzolódott, hogy egy pár látta vendégül.
A 31 éves nőt és barátját, egy 41 éves férfit kihallgatták nyomozók a rendőrkapitányságon. Az elszámoltatás után mindketten megtörtek, és beismerték, hogy van közük a lengyel férfi eltűnéséhez.
Szeptember 30-án szalonnát sütöttek a magyar pár kertjében, beszélgettek, alkoholt is fogyasztottak. A két férfi azonban szóváltásba keveredett, verekedni, dulakodni kezdtek, ami a lengyel állampolgár halálához vezetett.
Ezt követően az elkövető ásott a kertben egy majd 2 méteres gödröt, beletették a testet, mindeközben egy hordóban elégették ismerősük személyes tárgyait és a hátizsákját. Napokkal később a férfi kb. 12 cm betont öntött a betemetett holttestre.
A Bors azt írja, a 43 éves lengyel férfit kislánya, Natalka is gyászolja. A közösségi oldalakra feltöltött képek alapján apa és lánya között szoros, szeretettel teli kapcsolat volt.
Kapcsolódó cikkek
- Most jött a hír: Brutálisan meggyilkolta a feleségét és a gyerekét a sztárügyvéd Dél-Karolina államban további 27 év börtönre ítélték, a fia és felesége elleni gyilkosság miatt már kétszeres életfogytig tartó büntetését töltő Alex Murdaugh egykori sztárügyvédet kedden.
- Drogbizniszből lett verekedés Bagon, de ami ezután történt, az már filmbe illő - videó Fényes nappal támadtak állítólagos adósukra és annak várandós párjára Bagon, válaszul a rendőrök ellepték a környező utcákat, majd a házkutatás során döbbenetes dolgokra bukkantak.
- Még a dubaji szigetét is felajánlotta a bűnbánó maffiózó, hogy megússza a brutális büntetést A rendőrségi informátorrá vált olasz maffiózó, Raffaele Imperiale átadta az Egyesült Arab Emírségek partjainál lévő mesterséges szigetét a hatóságoknak, annak érdekében, hogy enyhébb büntetést kapjon.
- Most érkezett: elfogtak egy terroristát Magyarországon Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával embercsempészként fogtak el Magyarországon - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.