Hirdetés

Románia meglépte, amire az Orbán-kormány régóta készülhet - Magyarország lesz a következő?

Nap Híre portré Nap Híre

Romániában betiltották az energiaitalok forgalmazását kiskorúak számára.

Ahogy arról korábban a Nap Híre is beszámolt, sajtóértesülések szerint a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) azt próbálja elérni, hogy az energiaitalokat csak a dohányboltokban legyenek kaphatók, ami egyet jelentene azzal, hogy 18 év alatt senki nem juthat hozzá. Király Nóra, a Ficsak alapítója tavaly márciusban kiemelte, nem túl derűlátó az ügyben, mert úgy látja, hogy túl erős az energiaital-lobbi, sőt Magyarország energiaital-gyártó nagyhatalom, ezek a cégek pedig mindenáron a minél nagyobb profitra hajtanak.

Most pedig arról jött hír, hogy a szomszédunkban, egészen pontosan Romániában a képviselőház kedden nagy többséggel megszavazta azt a törvénytervezetet, amely betiltja a kiskorúak számára az energiaitalok fogyasztását.

A jogszabály értelmében tilos lesz 18 év alattiaknak eladni azokat az italokat, amelyek a koffeinből, taurinból, karnitinból, guaranából, glükuronolaktonból, vagy más, a központi idegrendszert stimuláló vegyületből legalább kettőt tartalmaznak.

A törvény az italautomatákra és online kereskedelemre, valamint az egészségügyi és oktatási intézményekre is kiterjeszti a tiltást. A törvény az energiaitalok árusítását és reklámozását is betiltja a kórházak és iskolák egy kilométeres körzetében - írja a tudas.hu.

Az előírások megszegése kihágásnak minősül, amelyet 25 000 és 100 000 lej (1,9 - 7,8 millió forint) közötti bírsággal, illetve a kereskedelmi tevékenyég egytől két hónapig terjedő felfüggesztésével sújthatnak.

A kormánykoalícióban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL) törvényhozói által tavaly ősszel előterjesztett javaslatot 238 képviselő támogatta, egy ellenezte, 12-en tartózkodtak.

Az előterjesztők indoklása szerint az utóbbi évtizedben rohamosan emelkedett az energiaital-fogyasztás a fiatalok és kiskorúak körében. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) egy 2013-ból származó felmérése szerint ez európai felnőttek 30, a kamaszok 68, és a 10 év alatti gyermekek 18 százaléka fogyasztott energiaitalokat, a román közegészségügyi intézet figyelmeztetése szerint pedig a hazai piacon alkoholt is tartalmazó energiaitalok is megjelentek, amelyeknek a címkéi nem figyelmeztetnek a központi idegrendszerre gyakorolt káros hatásokra.

A törvényjavaslat kezdeményezői szerint a fiatal felnőttek, és az őket utánzó tizenévesek körében nagyon elterjedté vált (mintegy 70 százalékra tehető) az alkohol és energiaitalok együttes fogyasztása, ami megtévesztő lehet az ittasság szintjét illetően és elősegíti a függőség kialakulását.

Bukarestben 2014 és 2016 között 15 kamaszt szállítottak kórházba mérgezéses tünetekkel, tavaly pedig egy 17 éves kamasz életét is vesztetette a túlzott energiaital-fogyasztás következtében - olvasható a törvény indoklásában.

A jogszabályt a szenátus már elfogadta, hatályba lépéséhez csak az államfő aláírására van szükség.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés