Az embercsempész úgy fogalmazott: "Mi csak elvisszük a migránsokat Európába, hogy mit csinálnak, miután odaértek, az az ő dolguk."

A Deutsche Welle (DW) stábja nemrég az embercsempészetről forgatott átfogó anyagot Tunéziában. A stáb kérdésére a férfi elmondta, hogy csak a pénzért csinálja ezt a munkát, “mindenki sok pénzt akar keresni, ilyen egyszerű ez”. Elmondása szerint ők csak elviszik a migránsokat Európába, de az már mindenkinek a saját dolga, hogy mit csinál ott.
A riportból az is kiderült, hogy 40 emberen körülbelül 40 ezer eurót is keresnek a csempészek, de rajtuk kívül a helyi hatóságok is jól keresnek, ugyanis egy-egy hasznos információ akár tízezer eurót is érhet.
Ennek kapcsán Diseri Dóra, a DW magyar vezetője a Spirit FM Europeo+ című műsorában elmondta, az embercsempészet továbbra is nagyon komoly kihívások elé állítja Európát. "Az embercsempészet témaköre Magyarországon is aktuális, augusztus 4-ig 1385 olyan külföldi állampolgárt engedett el Magyarország, akik embercsempészetért voltak jogerősen elítélve" - hangzott el a műsorban.
Diseri szerint ez a konkrét ügy nem került a német lapok címoldalára, sokkal inkább az foglal el előkelő helyet a híradásokban, amikor "a magyar kormány blokkol például közös migrációs politikát, közös kvótát". Ezek nagyon vitatt kérdések Németországban, tette hozzá.
Varga Krisztián riporter az orosz-ukrán háború kitörése után a második vagy harmadik napon már a magyar-ukrán határon volt, és mint mondja, akkor még nem lehetett tudni, mi fog történni és rengetegen indultak meg Magyarország felé. A tapasztalatai alapján elárulta, hogy az első pár napban a hatóságok is nehezen reagáltak a történésekre, ugyanis hiányzott a segítő szervezetek, illetve a kormány által kijelölt segítők jelenléte. Hozzátette, hogy az embercsempészek viszont már a háború kitörése utáni harmadik napon megjelentek a határnál, és egy négyfős családot a határtól Budapestig 150 ezer forintért akartak elvinni. Az újságíró úgy fogalmazott, hogy ez nevetséges és irreális ár ezért a távolságért. Szerinte talán találhattak olyan embereket, akiket végül elvittek, hiszen krízishelyzetről volt szó.
A teljes adás itt nézhető vissza:
Kapcsolódó cikkek
- Foggal-körömmel harcolnak azért, hogy a gyerekek ne telefonozzanak az iskolában Egy régóta a telekommunikációs szektorban tevékenykedő vezérigazgató arra szólította fel olyan hálózatóriásokat, mint a Verizon és a Telekom, hogy támogassák a szövetségi és állami szinten egyre erősödő törekvést a mobiltelefon-használat korlátozására az iskolákban.
- Így mentheti meg az életünket Beyoncé és Taylor Swift A két énekesnő dalai több szempontból is jót tesznek az ember szívének.
- Súlyos incidens: megtámadták Budapesten David Pressmant Fotó is készült a támadásról.
- Brutális dolog történt két vármegyében is Az elmúlt napok télies időjárása meghozta az eredményét.