A Nógrád vármegyei Herencsény egyre gyakrabban terjeng elviselhetetlen bűz egy közeli állattartó telep felől. A területen több elhullott szarvasmarha teteme bomlásnak indult és ez árasztja az undorító szagot.
A herencsényiek már több napja jelezték a hatóságoknak, hogy milyen körülmények között tartják a szarvasmarhákat a falu szélén található telepen. Idáig azonban nem történt semmilyen intézkedés, sőt, még a bomló tetemeket sem vitték el a patakmederből - derül ki az ATV Híradó riportjából.
"2014 óta ezzel az állatkínzással szembesülünk, mint lakók. Akár sétálás közben, akár agancsozás közben, akár vadászat közben" - mondta Bucsánszki Csaba Herencsény polgármestere, aki szerint egy spanyol módszert alkalmazó fővárosi állattartó dolga lenne, hogy foglalkozzon a szarvasmarhákkal. Elmondta azt is, már tíz éve látják, hogy milyen körülmények között élnek a szarvasmarhák a területen. A tulajdonos az állatokat nem eteti, ellátásukról nem gondoskodik, pedig legelő lenne bőven a 230 hektáros területen, de ilyenkor nincs táplálék.
- folytatta a polgármester.
A tetemek jó részét már megcsonkították a vadak, lerágták a húst a csontokról.
A vadászok egy patakmederben is találtak elhullott szarvasmarház. "Őrizetlenül voltak hagyva, nem saját területen. Valószínűség alapján beleesett a kútba és ott vesztette életét" – mondta Szabó Zsombor hivatásos vadász az ATV Híradónak. A vadásztársaság elnöke azt mondta, hogy évek óta találnak tetemeket a farmon. Hiába volt már itt hatósági vizsgálat, semmi sem történt.
"Ez az állatkínzás, gyakorlatilag egy lassú halál ezeknek az állatoknak. Ez az állatkínzás azt eredményezi, hogy hosszú hónapokon keresztül végelgyengülésben pusztulnak el az állatok. Ez tarthatatlan" - fogalmazott Nagy Péter László, a Nyugat-Cserhát Vadásztársaság elnöke.
A kormányhivatal a múlt héten tartott egy újabb vizsgálatot a helyszínen, de annak eredményéről egyelőre nincs információ.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Iszonyatos harc megy ezért a négy magyar településért: 9 polgármesterjelölt indul a választáson Négy településen is kilenc polgármesterjelölt indulna a júniusi választáson - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának, a www.valasztas.hu-nak az adataiból.
- Robog felénk a vihar, a fél országra kiadták a riasztást Délelőtt még az egész országban élvezhetjük a napsütéses időt, aztán délután jön a fordulat, és megérkeznek a záporok, zivatarok. A meteorológusok a fél országra kiadták a riasztást.
- Magyar Péter szerint másfél millió szavazójuk van es “lőtávolságra” vannak a Fidesztől Fontos üzenetet tett közzé a politikus a Facebook-oldalán.
- Most jött: elesett az M1-es autópálya, három ember szörnyethalt Jelentős torlódás alakult ki.