Hirdetés

Elon Musk elárulta: csak ezzel a feltétellel mond le a Twitter vezetéséről

Garai Kitti portré Garai Kitti

Egyes források szerint Elon Musk már javában keresi a Twitter új vezérigazgatóját. Bár az üzletember a hétvégén még azt állította, hogy nem mond le a pozícióról, ám úgy tűnik, most mégis meggondolta magát. 

Nehéz követni Musk döntéseit, ugyanis amikor megvette a közösségi oldalt, akkor úgy nyilatkozott, hogy csak átmenetileg fogja irányítani a vállalat, s ezt még novemberben is megerősítette. Akkor még bíróság előtt is kimondta: a tervek szerint egyre inkább csökkenteni fogja a közösségi oldalnál töltött idejét és keres valakit, aki irányíthatja a céget.

Vasárnap mégis azt írta ki a saját profiljára, hogy nincs utódja, majd létrehozott egy szavazást arról, hogy elhagyja-e a vezérigazgatói széket vagy sem.

"Nem vezérigazgatót kell találnom, hanem olyan vezérigazgatót, aki életben tudja tartani a Twittert" 

- írta a milliárdos, aki megosztja a Twitter-felhasználókat. A 17 millió ember közül 57,5 százalék szavazott úgy, hogy Elon Musk nem való a pozícióra. Musk pedig engedett ennek, mint mondta, tartja magát ahhoz, amit megszavaztak az emberek - számolt be az Infostart.

A Muskhoz közel álló források szerint már a szavazás előtt elkezdte keresni az utódját, de van egy feltétele:

 "Le fogok mondani vezérigazgatóként, amíg nem találok egy olyan embert, aki elég bolond ahhoz, hogy vállalja ezt a munkát" - írta a Twitteren.

Ahogy arról korábban a Naphíre is beszámolt, Musk ahogy odakerült a közösségi oldal élére, brutális intézkedéseket hozott: elsőként kirúgta az alkalmazottak felét, visszahívta őket a home office-ból, túlórát követelt meg tőlük és ágyakat hozatott az irodába. Ezt követően a kék pipát is bevezette, majd rögtön fel is függesztette annak kiadását. Musk szerint egyébként a vállalat gyorsan halad a csőd felé.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés