Hirdetés

Életfogytiglant kaphat a férfi, aki kinyomta a barátnője szemét

Somló-Bakos Dalma portré Somló-Bakos Dalma

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják Gy. Attilát.

Az egész országot megrázta, amikor idén februárban egy férfi brutális módon bántalmazta a barátnőjét. Gy. Attila éppen békülni szeretett volna, ezért elment a nőhöz, akit kihívott az udvarra beszélgetni. Itt vitatkozni kezdtek, a férfi megragadta a nőt, akit fojtogatott, majd puszta kézzel mindkét szemét kinyomta.

A férfi csak azután hagyta abba a bántalmazást, hogy azt hitte, a nő meghalt. Ekkor értek oda a korábbi kiáltozásra a szomszédok, akiknek láttán a vádlott elszökött a helyszínről. A nő életét az mentette meg, hogy azonnal kórházba szállították, de a látását elveszítette.

A megvakított, kemecsei édesanyát azóta a testvére ápolja. A nő ősszel megpróbálta megölni magát, ám a családja időben közbe tudott avatkozni.

Gy. Attilát különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. A letartóztatásban lévő, erőszakos többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélje.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés