Szerinte politikai bosszú áldozata lett, azt követeli, hogy engedjék szabadon.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/borton-2-1.inbox800x450.jpeg)
Ahogy arról a Naphire.hu is beszámolt, letartóztatták kedd este a lengyel elnöki palotában Mariusz Kaminski volt belügyminisztert és Maciej Wasik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit.
Most arról érkezett hír, hogy Kaminski éhségsztrájkot kezdett a börtönben.
Blazej Pobozy, a lengyel államfő tanácsadója a varsói kormányfői hivatal előtt rendezett sajtótájékoztatón felolvasta Kaminski nyilatkozatát, amelyet a képviselő az elnöki palotában történt kedd esti letartóztatása előtt fogalmazott meg - írja az MTI.
Az Adam Bodnar igazságügyi miniszternek címzett nyilatkozatban Kaminski "a politikai bosszú aktusának" nevezte azt, hogy az általa folytatott korrupcióellenes harc miatt elítélték, és - mint írta - jogellenesen megfosztották képviselői mandátumtól.
"Ezért politikai fogolyként bebörtönzésem első napjától éhségsztrájkot kezdek"
- írta. Követelte, hogy bocsássák szabadon, valamint a korrupció elleni hivatal (CBA) többi elítélt munkatársát is, akiket Andrzej Duda államfő már 2015-ben kegyelemben részesített.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.