Joe Bident akkor fotózták le, amikor kilépett egy Nantucket-i üzletből – a kezében egy Izrael-ellenes könyvvel.
Joe Biden amerikai elnök pénteken 15 óra 33 perckor lépett ki a a massachusettsi Nantucketben található Nantucket Bookworks könyvesboltból, kezében Rashid Khalidi The Hundred Years' War on Palestine című könyvének egy példányával – közölte a Fehér Ház egyik munkatársa. A közlemény szerint, amely nem sokkal délután 4 óra előtt jelent meg Nantucketben, egy riporter lefotózta az elnököt, ahogy a szóban forgó könyvet tartja a kezében.
A 2020-ban megjelent könyv, a „telepes gyarmatosítás és ellenállás története, 1917-2017” alcímet viseli, amely „mérföldkő” a „palesztinok ellen vívott háború 100 éves történetéről [szóló irodalomban] a Közel-Kelet legjelentősebb amerikai történészétől, valós eseményeken keresztül elmesélve” – olvasható a kiadó honlapján.
Ez a könyv „az első olyan beszámoló a konfliktusról, amely kifejezetten a palesztinok szemszögéből íródott”, és ami „felforgatja a konfliktus általánosan elfogadott értelmezését, amely a legjobb esetben is csak két, ugyanarra a területre igényt tartó nép tragikus küzdelmét írja le” – írja a kiadó. „Ehelyett Khalidi a palesztinok ellen folytatott 100 éves gyarmati háborút követi nyomon, amelyet először a cionista mozgalom indított el, később pedig Izrael folytatta, és amelyet a kor nagyhatalmai, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok is támogattak.”
Jonathan Schanzer, a Demokráciák Védelméért Alapítvány (FDD) kutatásért felelős alelnöke azt írta, a könyv szerzője „a PFSZ [Palesztinai Felszabadítási Szervezet, különböző palesztin csoportoknak a Palesztin Hatóság által irányított területeket ma kormányzó Fatah dominálta gyűjtőszervezete] egykori szóvivője”, aki „akkor töltötte be ezt a pozíciót, amikor a PFSZ-t terrorcsoportként tartották nyilván az Egyesült Államokban” – írja a Jewish News Syndicate. Khalidi egészen a közelmúltig a Columbia Egyetemen tanított modern arab tudományokat, és elismeri, hogy az 1970-es és 1980-as években Bejrútban palesztin részről gyakran tartott kapcsolatot újságírókkal, azt azonban nem, hogy formálisan a PFSZ szóvivője lett volna. „Miért vette meg? Miért nem kérte kölcsön Obamától a saját agyonforgatott példányát?" – jegyezte meg a történtekkel kapcsolatban Clifford May, az FDD alapítója és elnöke.
Dumisani Washington, az Institute for Black Solidarity with Israel nevű szervezet alapítója és vezérigazgatója szerint Biden ezzel azt a képet festette magáról, hogy nem áll sem a zsidók, sem pedig Izrael oldalán. Benny Morris izraeli történész 2020-ban azt írta a szóban forgó könyvről: "ez a könyv a hagyományos palesztin-narratíva egy újabb iskolapéldája, amely a nyugati országokat és a cionizmust teszi felelőssé minden rosszért, ami a palesztin emberekkel történt".
„Khalidi mondanivalójának a lényege, hogy a cionizmus egy „gyarmatosító” mozgalom, ez nézet pedig az 1964-es Palesztin Nemzeti Chartában is szerepel” - tette hozzá. "Ez az az eredendő bűn, ami a palesztinok minden szenvedését okozza" – tette hozzá. Daniel Pipes, a Közel-Keleti Fórum elnöke azt írta az esettel kapcsolatban: Biden november 12-én még arról beszélt, hogy „nem kell zsidónak lenni ahhoz, hogy valaki cionista legyen. Én cionista vagyok”. Majd november 29-én „megveszi a »The Hundred Years, War on Palestine” című könyvet, amelyet „a PFSZ korábbi szóvivője és anticionista fanatikus Rashid Khalidi” írt személyesen”.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Pattanásig feszült a helyzet Londonban: gigantikus palesztinpárti tüntetést tartottak Több mint százezren tüntettek szombaton Londonban a palesztinok mellett.
- Brutális fokozatra kapcsolt a magyar politika: olyat mondtak a Tisza Pátra, amit még soha A Tisza belépett a drogpártok lobbihálózatába - jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője a Facebook-oldalán közzétett videónyilatkozatában szombaton.
- Váratlan bejelentést tett a Vatikán: Orbán Viktor és Ferenc pápa is érintett Orbán Viktor ismét hivatalos a Vatikánba, hogy Ferenc pápával találkozzon – közölte váratlanul a Vatikán.
- Itt a bejelentés: Zelenszkij szerint nem győzhetnek az ukránok, kezdődhet a tárgyalás Ukrajna nem fogja tudni katonai erővel visszafoglalni az oroszok által megszállt területeket, diplomáciai megoldásra van szükség – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a japán Kyodo Newsnak.