Szerelem volt első látásra! A New York-ban élő Katherine Johnstone akkor találkozott először a leendő férjével, Michael Johnstone-nal, amikor a férfi 2016-ban egy kora reggel részegen a kanapéján aludt. Aznap egy buliból ment haza a lány, részegen és reggel a húgával, így igencsak elborzadt, amikor ébredés után meglátta az idegen férfit. A DailyMail híre szerint a telefonjával világítva lopakodott oda, hogy kiderítse, ki lehet ő. Miután kiderült, hogy sem ő, sem a testvére nem ismeri, kirohantak a házból és riasztották a rendőrséget.
A férfit a zsaruk ébresztették fel és magukkal is vitték. Bár a lakásból semmi nem tűnt el, biztonsági okokból a lányok feljelentést tettek. A Michael nevű férfi viszont azt állította csak részeg volt és azt hitte, a munkatársa kanapéján fekszik, ezért aludt el. Katherine elhitte a történetet, visszavonta a feljelentést, majd legnagyobb meglepetésére a férfi egy nap virággal és csokival látogatta meg, hogy elnézést kérjen.
És igen: ránézni kezdtek, összejöttek, tavaly májusban pedig össze is házasodtak. Kislányuk, Mila idén februárban született meg.
Kapcsolódó cikkek
- Most érkezett: újabb ország léphet háborúba az oroszokkal? A cseh vezérkari főnök vészjósló kijelentést tett.
- Elszabadult a pokol a gyorsétteremben: Forró kaját dobott a dolgozó arcába egy nő Egy hónap börtönre - és két hónap gyorséttermi munkára - ítélték azt a nőt, aki egy tál forró ételt dobott egy gyorséttermi dolgozó arcába.
- Végleg befellegzett Zelenszkijnek? Megszólalt az orosz titkosszolgálat Vezető nyugati hatalmak magas rangú tisztségviselői arról tárgyalnak, hogy "leváltanák" posztjáról Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt - állította hétfői jelentésében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtószolgálata.
- Pánik Kijevben: robbanásokra ébredtek az emberek, lecsaptak az oroszok Négy ember megsérült lelőtt orosz rakéták lehulló roncsaitól Kijev több lakónegyedében hétfőn hajnalban - közölték helyi illetékesek.