Hirdetés

Egy hét alatt 9 ember került kórházba Magyarországon nyugat-nílusi lázzal

Győrik Ferenc portré Győrik Ferenc

2024-ben eddig 10, a 33. héten azonban 9 újabb hazai eredetű nyugat-nílusi láz megbetegedést vettek nyilvántartásba - értesült a Naphire.hu.

Egyre több a nyugat-nílusi lázzal fertőzött beteg Magyarországon - értesült a TWN.hu a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos jelentéséből. Míg augusztus elejéig összesen eddig csak 7 ilyen betegről adtak jelentést, augusztus 5 - 11-ig újabb három, majd augusztus 12 és 18 között majdnem annyi új beteget találtak, mint idén szinte egész évben összesen. “Négy beteget a fővárosból, három beteget Hajdú-Bihar és két beteget Fejér vármegyéből jelentettek. A héten diagnosztizált esetekkel a 2024. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 19-re nőtt” - olvasható az NNGYK jelentésében.

Ráadásul, amire sokáig nem volt példa: a regisztrált megbetegedések mindegyike hazai eredetű. 

Budapesten eddig összesen 7, Csongrád-Csanád vármegyében 2, Hajdú-Bihar vármegyében 5, Fejér vármegyében 4, Veszprém vármegyében pedig egy beteget találtak. “A betegek 79%-a férfi, az átlagéletkor 66,5 év (45-84 év), valamennyi beteg idegrendszeri tünetekkel került kórházba” - olvasható a Naphire.hu birtokába jutott jelentésben. Hogy mennyire súlyosak a betegek állapota, arról nincs információi. A német Robert Koch Intézet (RKI) szintén a napokban adott írt egy a vírussal megfertőződött szászországi nőről, az RKI jelentése szerint minden ötödik fertőzött személynél „lázas, influenzaszerű betegség” alakul ki.

Ez hirtelen lázzal, hidegrázással, fej- és hátfájással, fáradtsággal és a nyirokcsomók duzzanatával kezdődik, és három-hat napig tart. Aggodalomra szerintük nincs ok: tapasztalataik szerint 100 fertőzött emberből csak egy betegszik meg súlyosan a vírustól. A nyugat-nílusi láz súlyosabb és halálos kimenetelű esetei általában idősebb, már meglévő betegségekkel rendelkező embereket érintenek.

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés