Hirdetés

Drogos magyar énekesnő: letartóztattak egy embert az üggyel kapcsolatban

 portré

Tovább gyűrűzik a botrány: a Naphire.hu információi szerint ismert drogos énekesnő ügyében letartóztattak egy embert.

Hetek óta rendre téma a közösségi oldalakon és a bulvárlapokban is annak az ismert magyar énekesnőnek az ügye, akihez október 27-én a reggeli órákban riasztották a rendőrséget és a mentőket. Az énekesnőt a Blikk korábbi híre szerint kábultan, vágásokkal a karján vitték kórházba. A lakását drogkereső kutyákkal vizsgálták át és eljárást indítottak az ügyben. Azóta az is kiderült, az esettel kapcsolatban már nem csak a sztárt, hanem négy további embert is gyanúsítanak.

“A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya egy fiatal nőt kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatott ki gyanúsítottként. Az eljárás során a nyomozók további négy személyt azonosítottak, akiket kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki” - közölte a Naphire.hu megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Úgy tudjuk: a négy díler közül egyet le is tartóztattak - értesülésünket a hatóságok megerősítették.

Hogy az érintett személyek nyomára az énekesnő vallomása alapján bukkantak-e a hatóságok, azt egyelőre nem lehet tudni. Mindenesetre a nyomozást segítő információkért cserébe akár jelentős “kedvezményekre” is számíthat, akit drogfogyasztáson érnek. A rendőrség általában ugyanis a drogterjesztő hálózatokat szeretné felkutatni és lekapcsolni, nem pedig a fogyasztókat. Korábbi hírek szerint egyébként az énekesnő beismerte a drogfogyasztást.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés