Hirdetés

Dráma a budapesti repülőtéren: kétségbeesve sírtak az utasok

Horváth Fanni portré Horváth Fanni

Hétfő este kisebb pánik alakult ki a budapesti repülőtéren, mivel az utasok már legalább egy órája a gépen ültek, amikor arról tájékoztatták őket, hogy azonnal el kell hagyniuk a járművet. Később kiderült, azért, mert a lutoni repülőtér kifutópályája megrongálódott a hőség miatt, így nem tudták fogadni a járatokat a megolvadt pályán.

Az egyik utas elmesélte az Index-nek, hogy négy órát várakoztak, majd újból elindult a beszállás. Feltették az utasokat egy buszra, ahova félórára bezárták őket. Több anyuka kétségbeesve kiabált, hogy nincs levegő, nyissák ki, mindenki pánikba esett. Hozzátette: ezután ugyan kiengedték őket a buszból, de a leszállópálya mellett maradtak és nem tájékoztatták őket a járattal kapcsolatban.

Az emberek a földön ültek, a terminálba sem engedtek vissza minket. Többen is szerettek volna hazamenni, de nem volt lehetőség erre. Nem engedtek vissza a schengeni zónába, ugyanis csak reptéri dolgozó kísérhet vissza, ami nem volt 

– magyarázta levelében a felháborodott utas, aki azt is elmondta, hogy sírva könyörögtek a határőrnek, hogy öt óra szenvedés után haza szeretnének menni, de nem engedte meg. Ekkor a 17 óra 55 perces indulás helyett már hajnali fél egyet mondtak a kétségbeesett utasoknak.

Végül találtak egy másik légitársaságnak dolgozó nőt, aki visszakísérte őket, de az egészet felháborítónak tartják. A nő a levelét végül azzal zárta, hogy mire elmentek a repülőtérről, megkapták az e-mailt, hogy végül törölték a Londonba tartó járatukat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés