A Magyar Antidopping Csoport (MACS) frissítette a folyamatban lévő magyar doppingügyek listáját a hivatalos honlapján. Ebből kiderült, hogy két olyan sportág van, ahol felmerült az utóbbi időszakban a doppinggyanú.
Bár a jelenlegi törvények értelmében nem árulhatták el a neveket, ugyanakkor megjelölték a sportágakat - úszás, birkózás - ahol felmerült a gyanú. A MACS attól is elzárkózott egyébként, hogy elárulja, férfi vagy női sportolókról van-e szó. Hozzátették, a vizsgálat lezárta után nevesíthetők meg az érintett sportolók, illetve abban az esetben, ha elismerik a vétséget.
Azonban kiderült, hogy a nemzetközi ügynökség, a biológiai útlevelek vizsgálata alapján jelezte az eseteket a magyar feleknek. A Nemzeti Sport úgy fogalmazott, a Magyar Birkózószövetség megerősítette a doppingeset tényét azzal, hogy folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhat, míg az úszószövetség a vizsgálat lezárulta utánra ígért tájékoztatást - írja az Origo.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló hír érkezett a magyar olimpiai bajnokról, szívinfarktust kapott és többször is újra kellett éleszteni Az 50 éves Ónodi Henriettát március óta ápolják kórházban.
- Kérdésessé vált Kovács Zsófia olimpiai szereplése: megsérült a műtött térde Megsérült a közelmúltban visszatért tornász, Kovács Zsófia műtött térde, ezért kérdésessé vált a szereplése a párizsi olimpián.
- Kiakadtak Párizsban a sportolók, tojáshiánnyal kell szembenézniük az olimpiai faluban Több sportoló is arra panaszkodik, hogy a párizsi olimpiai faluban hiány van egy bizonyos élelmiszerből.
- Még meg sem nyitották hivatalosan a párizsi olimpiát, máris megdőlt egy világcsúcs Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.