Az ukrán elnök kijelentette, egyelőre nem akar a frontra küldeni újabb félmillió embert.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/zelenszkij-mti-3.inbox800x450.jpg)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint egyelőre nincs szükség 500 ezer ukrán mozgósítására. Erről az államfő a Channel 4 brit televíziónak adott interjújában beszélt, amelyet a hivatalos elnöki honlapon is közzétettek vasárnap.
"Személy szerint most nem látom szükségét félmillió ember mozgósításának. Nem azért mondom ezt, mert valakinek a kedvében akarok járni. Először is, az élet az első számú prioritás. Másodszor, zajlanak a szükséges műveletek. Még nem láttam elég egyértelmű adatot ahhoz, hogy azt mondhassam, félmilliót kell mozgósítani. Harmadszor pedig a pénz. A mozgósítás finanszírozása határozottan nem a partnerektől származik, szeretném, ha ezzel mindenki tisztában lenne" - fogalmazott Zelenszkij, kifejtve, hogy a katonák fizetését és kiképzését az ukrán költségvetésből fizetik. Úgy vélte ugyanakkor, szükséges a mozgósítás a tekintetben, hogy a fronton hosszú ideje szolgálókat leválthassák.
Zelenszkij korábban már elmondta, hogy a hadsereg vezetése a haditanács egyik ülésén felvetette további 450-500 ezer ember mozgósítását, de ezt még nem véglegesítették. Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója egy tévéműsorban kijelentette, hogy Ukrajna akkor kezdhet tárgyalásokat Oroszországgal, ha utóbbi taktikai vereséget szenved a harctéren, önként lemond atomfegyvereiről, illetve ha ott belső zavargások törnek ki.
Úgy vélte, hogy Oroszország csak ultimátumokban hajlandó tárgyalni, és Ukrajna teljes megsemmisítésére törekszik.
Szerinte amíg Oroszország nem szenvedett jelentős taktikai vereséget a harctéren, bármilyen tűzszünetet arra használna fel, hogy felkészüljön a következő támadásokra.
via atv.hu
Kapcsolódó cikkek
- Drámai vallomást tett a moszkvai autórobbantás gyanúsítottja: ukrán megbízásból követhette el tettét A RIA orosz állami hírügynökség pénteken közzétett egy videofelvételt, amelyen egy orosz állampolgár beismerte, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megbízásából robbantotta fel a héten Moszkvában egy katonatiszt gépkocsiját.
- Félelmetes robbanás rázta meg Bulgáriát, halálos baleset történt egy tűzijátékgyárban Robbanássorozat történt csütörtök éjjel egy bulgáriai tűzijátékgyárban a főváros, Szófia közelében fekvő Elin Pelinben; a balesetben egy ember meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült - közölték a hatóságok.
- Hullanak a fejek a Kremlben: korrupció miatt vették őrizetbe a volt orosz miniszterhelyettest Őrizetbe vették Dmitrij Bulgakov volt orosz védelmi miniszterhelyettest, és korrupció miatt vádat emeltek ellene - közölte pénteken az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
- Újra megmozdult a föld Nápolyban, 4-es erősségű földrengést mértek A földrengések nem ritkák a dél-olasz térségben, azonban ez a mostani kifejezetten erősnek számít a megszokottakhoz képest.