Hirdetés

Donald Trump nem nyugszik: mindent megtesz, hogy megnyerje az amerikai választást

Garai Kitti portré Garai Kitti

A CNN szerint minden eddiginél nagyobb tétje van a mostani amerikai választásnak: a lap szerint a republikánus győzelemnek nagyobb esélye van, legalábbis a Képviselőházban biztosan, ám szerintük ennek a győzelemnek drasztikus következményei lennének. 

A CNN arról írt, ha a Republikánus Párt delegáltjai többségbe kerülnek be a Kongresszusba, akkor olyan emberek kerülnek be a törvényhozásba, akik a mai napig hamisan azt állítják, hogy a 2020-as választást ellopták. 

Az amerikai lap felhívta a figyelmet arra is: szerintük Donald Trump mindent megtesz, hogy megnyerje az amerikai elnökválasztást. Mint írták, fegyverként használná a republikánus Képviselőházat arra, hogy Biden ellen induljon 2024-ben, sőt, még alkotmányos felelősségre-vonási eljárást is indítanának a jelenlegi elnök ellen, bizonyítékok nélkül.

A lap egyébként drasztikus következményekre számít, ha a republikánusok győzelmet aratnak.

"Egy meglepetés demokrata győzelemnek köszönhetően Biden szociális, egészségügyi és klímaváltozási terveihez törvényhozási támogatást kapna, az alkotmánybíróságban pedig egyensúlyt tudna teremteni liberális bírák kinevezésével négy évnyi Trump által kinevezett konzervatív bíráskodás után” – idézte a CNN sorait a Portfolio.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés