25 éves lesz jövőre a film, az egykori szereplők mind világhírűek lettek. Még a vörös “füllentőgép”, a Sörminátor is, aki 43 éves korára igencsak férfias külsővel rendelkezik. Meg is nősült nemrég.
Huszonnégy éve mutatták be a mozik, és akkora siker lett, hogy sorra jöttek is a folytatások. Ráadásul azóta sincs év, hogy az ember ne nézhetné meg őket a tévécsatornák kínálatában, így mára már generációk nőttek fel rajtuk. A főszereplő négy végzős gimnazista, aki megfogadja, a szalagavatóig elveszti az ártatlanságát. Kevin, Jim, Chris és Paul mellett azonban akadt egy olyan mellékszereplő is, aki talán még emlékezetesebb, mint a főszereplők többsége. Ő Chuck Sherman, azaz a Sörminátor, aki büszkén állította, ő már férfi. Ami biztos: nem a szépségéért szerették a nézők. Bezzeg ma…
A szerepet Chris Owen kapta meg, aki már 15 évesen is játszhatott vígjátékban, és az Amerikai pite filmek óta is a pályán maradt. Rendszeresen kap szerepeket tévéfilmekben és mozikban, a napokban pedig már a 43-at tölti be. Gyakori vendég filmes találkozókon is, és fotósként is szép karriert épített. Ráadásul néhány éve már boldog férjnek is mondhatja magát, hiszen szerelmét, Dayna Cousint oltár elé kísérte. A második házassága ez, gyermeke nincs, viszont egy horgi büszke tulajdonosai. A nők szerint pedig rendkívül sármos férfi lett belőle.
Kapcsolódó cikkek
- Csúnyán kiakadt Taylor Swift, reküdte a sajtósát az anonim pletykaoldalakra Taylor Swift sajtószóvivője nekiment azoknak a pletykaoldalaknak, amelyek szerint a popsztár titokban hozzáment volt párjához, Joe Alywnhoz.
- Gyászol Járai Máté, így búcsúzott az édesapjától A színész a közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt.
- Megtörte a csendet a Született feleségek botrányhős színésznője: "Muszáj volt megszegnem a törvényeket" Felicity Huffman végre megszólalt a 2019-es egyetemi felvételi botrányról.
- “Ne játsszuk meg magunkat!” – Ganxsta Zolee kemény szavakkal védi meg Istenes Bencét Tizennyolc éve ő maga is megtapasztalhatta, milyen egy ringben szembeszállni egy másik hírességgel. Az ATV #Bochkor kamerái előtt ugyanakkor szinte egyedüliként védte meg Istenes Bencét.